Keszthelyen már látható az első magyar kocsi másolata

A Festetics-kastély hintómúzeumában látható csütörtöktől annak a Mátyás korabeli kocsinak a replikája, amelynek eredetije a mai közlekedés egyik alapja.

A Helikon Kastélymúzeumban csütörtök este tartott kocsiavatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a mai magyar járműipar alapja az az innovatív képesség, amely már az ötszáz évvel ezelőtti kocsikészítő mesterekben is megvolt. A modern magyar járműgyártás az 1990-es években támadt fel újra, amikor néhány ötletből elindultak a kutatások, majd megjelentek azok a világcégek, amelyek a magyar mérnökök tudására is alapozhattak. Ennek a fejlődésnek a legújabb állomása a Zalaegerszegen hamarosan átadandó járműipari tesztpálya, amely a világ egyik leginnovatívabb ilyen létesítménye. Zala megye pedig ezzel a világ járműiparának egyik meghatározó helyévé is válik - hangsúlyozta a miniszter.

Az avatón Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója felidézte, hogy 1485-ben foglalta el Mátyás király Bécset, ami gyakoribbá tette a Buda és Bécs közötti közlekedést. Az ezen az úton fekvő Kocs község mesterei voltak azok, akik egy szekér alapján elkészítették az első könnyű, kényelmes és gyors szekeret, amivel lehetővé vált, hogy a két város között egy nap és egy éjszaka alatt megtegyék az utat az utazók. A járműről már 1895-ben írásban is említést tettek, majd 1518-ban készült részletesebb leírás is róla, 1568-ban pedig egy augsburgi festő alkotta meg azt a ma is ismert rajzot, amely a mostani kocsireplika terveinek alapjául szolgált - mondta el az igazgató.

A keszthelyi múzeum hintójavító műhelyének mesterei gyártották le a kocsit, amelyhez Badacsonytomajban készítették el a vesszőfonatot. A megvalósítás ötlete pedig Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció elnökétől származik, aki nemcsak felvetette, de finanszírozta is a jármű elkészítését - hangsúlyozta Pálinkás Róbert. Ötletadóként Knezsik István a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a modern mobilitás, a négykerekű közlekedés ősei mi, magyarok vagyunk, a világ számos nyelvében is a mi szavunk alapján honosodott meg a kocsi neve. Azt is hozzátette: a keszthelyi műhelyben most még egy hasonló kocsit építenek a megrendelése alapján, de ezt a szekeret már a Kocs községben lévő kocsimúzeumnak adományozza majd.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.