Kiemelkedően teljesít a turizmus, rekordévet zárt a SZÉP kártya

A turizmus növekedése már negyedik éve töretlen. Az ágazat tartósan jó teljesítményét a hazánkban megvalósuló turisztikai fejlesztések és a szolgáltatások minőségének javulása mellett a rekordévet záró SZÉP kártya is segítette. A tavalyi év turisztikai eredményeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter foglalta össze a Szépművészeti Múzeumban megtartott sajtótájékoztatóján.

A belföldi turizmus növekedésének motorja továbbra is a SZÉP kártya, mondta a miniszter, aki a statisztikák alapján elmondta, hogy az elmúlt év első 11 hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 15 milliárd forint értékben fogadták el a SZÉP kártyát, és ez nyolc százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az adatok szerint a kártya bevezetése óta csaknem 185 milliárd forint áramlott a vállalkozásokhoz. Varga Mihály szerint a kormányzat a SZÉP kártya rendszerére továbbra is a foglalkoztatás élénkítő eszközeként is tekint.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy mivel az elfogadóhelyek 80 százaléka vidéki, a SZÉP kártya elsősorban vidéken generál forgalmat, stabilizálja a már meglévő munkahelyeket és hozzájárul az új munkahelyek létrehozásához.

A miniszter szerint örvendetes, hogy a kormányzat döntése szerint a SZÉP kártya az idén is megtartja kedvezményes adózását. Kedvező tendencia ugyanakkor, hogy a vendégek nemcsak SZÉP kártyával fizettek és a tartósnak bizonyult gazdasági növekedésnek köszönhetően a családok már a jövedelmükből is többet tudnak pihenésre, munkaképességük javítására költeni – mondta Varga Mihály.

A tájékoztatón elhangzott, hogy csaknem 7 százalékkal emelkedett a vendégek, és mintegy 5 százalékkal a vendégéjszakák száma tavaly novemberig az előző évhez képest. Egy év alatt a belföldi szállás-díj bevételek közel 15 százalékkal, a külföldiek csaknem 10 százalékkal nőttek.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy örvendetes, hogy míg más országokban visszaesett az orosz vendégek száma, addig hazánkat továbbra is szívesen keresik fel. (A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint folyamatos a visszaesés az orosz piacról: míg az első félév során minden hónapban nőtt a forgalom, a későbbiekben hónapról-hónapra nő a lemaradás, novemberben 8%-os volt az orosz vendégforgalom visszaesése, bár még így is 2%-kal több volt az orosz vendégéjszaka, mint 2013 első 11. hónapjában. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha folytatódott decemberben is a tendencia, akkor éves átlagban maximum stagnált az orosz piac - a szerk.)

Az összegzésből kitűnt, hogy tavaly az ország minden régiójában emelkedett a turizmus forgalma. Tavaly januártól-novemberig 8.89 millió vendég mintegy 22,74 millió vendégéjszakát töltött el a szálláshelyeken.


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.