„Köszönjük szépen Gábor, hogy itt vagyunk”

- fejezte ki háláját Káel Csaba, a budapesti Művészetek Palotája vezérigazgatója az intézmény 10. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Zoboki Gábornak, aki a FIABCI Prix d’Excellence díjat 2006-ban elnyert kultúrpalotát annak idején megtervezte.

Természetesen nem mulasztott el szólni az igazgató azokról sem, akik szorgos háttérmunkával csábítottak az intézménybe 10 év alatt mintegy 5 millió látogatót. Belőlük jött létre egy olyan közönség, ami miatt szívesen lépnek fel a MÜPA színpadán a legkülönbözőbb ország legkülönfélébb előadói.

A kínálat tarkasága a jubileumi, 2015/16-os évadra is garantált. Erős indításnak szánják a 10 évvel ezelőtti nyitást ünneplő március 14-15-i hétvégét. A két napon a palota történetének meghatározó hazai művészei - köztük az évad együtteseinek választott Purcell Kórus és Orfeo Zenekar továbbá a Budapesti Fesztivál Zenekar, vagy Budapest Bár - szórakoztatják a nagyérdeműt.

A folytatásban fellépnek egyebek mellett a Bécsi Filharmonikusok, Recirquel Újcirkusz Társulat, Steve Gadd Band, Salif Keita, Cseh Filharmónia, Bázeli Kamarazenekar, lesznek Wagner-napok, Régizene Fesztivál és meg rengeteg minden, ami jól leképezi, hol is a MÜPA helye a világ kulturális intézményi közt.

Idén sincs Budapesti Tavaszi Fesztivál és CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál MÜPA nélkül. A Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködve megrendezésre kerül a Bridging Europe - Európai Hidak Fesztivál; a központban Ausztria. Egyik hab a tortán, hogy idén Budapesten rendezik meg a világzenei seregszemle World Music Expo-t (WOMEX), melynek szakmai partnereként a MÜPA biztosítja a koncertek fő helyszínét.

Ha akad olyan, aki egyszer sem tud a következő évad során élőben bármit is meghallgatni, ne csüggedjen, mert az idén februárban debütált MÜPA Rádión online hallgathatja a muzsikaszót.

Az előző tíz év tevékenységéről szólva az évforduló alkalmából megjelent közleményben elárulta a MÜPA, hogy a nagyívű fejlődés annak ellenére tudott megvalósulni, hogy az intézmény „gazdasági hátterét évről-évre hullámzó kondíciók vették körül”. Közleményük szerint optimistán látják az idei évet. Leszögezik: a feladatának ellátásához, a nemzetközi kapcsolatépítéshez, fesztivál-együttműködésekhez saját erőforrásain felül kell a stabil állami apanázs. A minisztérium „kifejezte támogató szándékát” - nyugtatnak hozzátéve, hogy a „szükséges anyagi háttér előteremtéséről folyamatban vannak az egyeztetések.”


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.