Kritizálják a magyar hajókat a dél-koreai médiában

Még ezt megelőzően döntött úgy a dél-koreai külügyminiszter, hogy haladéktalanul hazánkba utazik.

Több, korábban Budapesten átutazó dél-koreai állampolgár is élesen kritizálta a magyar hajókat a biztonságtechnikai hiányosságok miatt. Az éjszakai dunai városnéző túráknak nagy hagyománya van a Budapestre látogató koreaiak között, szinte kihagyhatatlan programnak tartják. "Este 10-kor szálltam fel egy hajóra, de nem volt rajta semmilyen mentőeszköz. Nem volt se mentőcsónak, se mentőmellény. Azt gondoltam, hogy Koreában így biztos nem kapna működési engedélyt" – mondta egy turista, aki a hónap elején vett részt egy hasonló programon. Az utasok 80-90 százaléka lehetett koreai, de semmi nem hangzott el, hogy mit kell tenni vész esetén, mentőmellényről nem is beszélve.

Még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjungvha dél-koreai külügyminiszter a szerda esti dunai hajószerencsétlenség miatt – jelentette be csütörtökön Kim Incsol, a szöuli külügyminisztérium szóvivője. „Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa munkatársaink munkáját” – tudatta Kim, aláhúzva, hogy szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, és mindent megtesznek, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék a kialakult helyzetet.

Az MTI eközben azt is írja, hogy a külügyminiszterrel az élén kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök a koreaiak magyarországi vízi balesete miatt. Már korábban megírtuk, Mun Dzsein elnök utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg mindent azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten. Az államfő ezután rendkívüli tanácskozást tartott biztonsági kabinetjével. Az elnöki szóvivő ennek végeztével közölte: az operatív csoporton kívül egy 13 fős mentőcsoport is Magyarországra utazik. Ennek hét tagja katasztrófamentő lesz – közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben –, hatan pedig a parti őrség tagjai.

A szóvivő idézett az elnöktől: „Szeretném, ha minden lehetséges diplomáciai csatorna igénybevételével, a magyar hatóságokkal együttműködve a lehető leggyorsabban elvégeznék a kutató-mentő műveleteket. A legfontosabb a gyorsaság. A lehető leggyorsabban mozgósítsák a katasztrófamentőket a szükséges felszerelésekkel együtt!"

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Juijongtól, a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjétől is. A dél-koreai hatóságok tájékoztatása szerint a turisták egy hat országot érintő kelet-európai körutazáson vettek részt, amelynek része volt a Baltikum is. Az utat szervező, szöuli székhelyű, Very Good Tour nevű utazási iroda a baleset után néhány órával megtartott sajtótájékoztatóján közölte az utazás részleteit. A turisták legtöbbje 40 és 50 év közötti volt, egy hatéves gyerek és egy hetvenes éveiben járó férfi is volt közöttük – mondta egy meg nem nevezett minisztériumi tisztségviselő. A Yonhap hírügynökség idézte az utazási irodának azt a közlését, miszerint nem lehet tudni, hogy a hajó minden utasán volt-e mentőmellény.

Forrás: Index


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.