KSH: szomszédos országokba indul a magyar

Tavalyhoz képest egyharmadával nőtt a külföldre utazások száma a harmadik negyedévben.

Idén július és szeptember között 4,6 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 32 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 harmadik negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma így is 40 százalékkal visszaesett, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett kiadványából.

 

Hová mennek a legtöbben?

A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Horvátországba látogattak, az utazások 58 százaléka ezekbe az országokba irányult. A magyarok átlagosan három napot töltöttek külföldön, fél nappal többet, mint egy évvel korábban.
A KSH adatai szerint a külföldre utazó magyarok folyó áron 226 milliárdot, fejenként és naponta átlagosan 16 200 forintot költöttek, ami több mint negyedével meghaladta az egy évvel korábbit. Az egy napra jutó költés a 2020., illetve a 2019. harmadik negyedévinél is magasabb volt. A megnövekedett utazásszám mellett jelentősen nőtt a tartózkodási idő is (+57 százalék), ami az átlagos árszínvonal-növekedéssel együtt tekintélyes költésnövekedést eredményezett (+91 százalék). A kiadások növekedése leginkább a Horvátországban nyaralókat érintette, de jelentősek voltak az Ausztriába és Görögországba látogatók költései is.

Honnan jönnek hozzánk, és mennyit költenek a beutazók?
A jelentés szerint a külföldiek 15,2 millió utazást tettek hazánkba ugyanezen időszak alatt. A látogatások száma az előző év azonos negyedévéhez képest 41 százalékkal nőtt, de a 2019. harmadik negyedévinek csupán a 70 százaléka volt. A beutazók Magyarországon eltöltött ideje 34,7 millió napra nőtt, ami negyedével meghaladta az előző évit. A több napra érkezők egy utazás alkalmával átlagosan 7 napot töltöttek itt, az előző évi azonos időszakinál 7,4 százalékkal kevesebbet, de a két évvel korábbinál 13 százalékkal többet.
A hazánkba látogató külföldiek 2021. harmadik negyedévében folyó áron 542 milliárd forintot költöttek, az előző év azonos időszaki értéknél 42 százalékkal többet (a 2019. harmadik negyedévi külföldi kiadások 65 százalékát). A legtöbbet (87 milliárd forintot) a Németországból idelátogatók költötték, kétötödét üdülési célú utazásokon, közel egyötödét a saját ingatlan látogatásához kapcsolódóan. Az Ausztriából érkezők 71 milliárd forintot fordítottak a zömében magánjellegű utakhoz kapcsolódó kiadásokra, ebből is nagy arányban vásárlásra, valamint fogászati szolgáltatásokra.

Forrás: KSH


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.