Kultúra és wellness egy helyen - KultúrWellness Bükfürdőn

Izgalmas rendezvényekkel, magas minőségű kulturális programokkal tölöttei meg az idei évet is az Alpokalja egyik legsokoldalúbb fürdővárosa, Bük. Az idén 750 éves jubileumát ünneplő településen számos kulturális és szórakoztatóprogram várta és várja a látogatókat, október elején pedig a Szent-Mihály napi Forgatag csábítja a wellnessre és kultúrára szomjas közönséget.

Olvasószemüveg, határtalan irodalom 750 percben címmel irodalmi programsorozattal indították el a jubileumi rendezvénykínálatot, mely az egész évre tartogat különlegességeket. Májusban például Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember” Bükön vezette be az érdeklődőket a gyógynövények rejtelmeibe. Szeptemberben a nemek közti különbségről értekezik Müller Péter. Novemberben Mutassunk szamárfület! címmel Nagy Bandó András interaktív verses-dalos műsora mutatkozik be gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek. A színházkedvelők is számos csemegével találkozhattak a Művelődési Központ Forgószínpad (Nem csak) színház az egész világ! előadás-sorozatában. Több nemzetközileg is elismert hazai társulat lép a világot jelentő deszkákra, változatos repertoárral, a fekete komédiától a musicalig.

Lovashintó és Quimby

A KultúrWellness és Büki KultúrKúra rendezvénysorozat egész nyáron színvonalas programokkal várta az érdeklődőket. A nyári rendezvények nyitóprogramja az Aratófesztivál volt, amelynek keretében a hagyományőrző csoportok hintókkal, lovaskocsikkal vonultak fel a kézi kaszás aratáshoz. A 750 éves település mellett a nyári nagyrendezvény is jubilált, 2015. július 22-e és 26-a között immár tizedik alkalommal rendezték meg a Gyógy-Bor Napok és Büki Gasztrofesztivált. A neves előadók és együttesek mellett helyi termékekből készített ínycsiklandó ételeket, valamint a legszebb hazai borokat is megkóstolhatták az ötnapos rendezvénysorozatra kilátogató vendégek. Külön érdekesség, hogy a kora délutáni, illetve esti koncerteken és műsorokon való részvétel ingyenes volt, és a Csík Zenekartól a Qiumby-koncertig minden korosztály megtalálhatta kedvenc zenei stílusát. Nem csoda hát, hogy az öt nap alatt kb. 16.000 ember is megfordult a fesztiválon.

Őszi KultúrWellness és Büki KultúrKúra

„A 2014-es év a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár életében nagy volumenű változásokat hozott. >>A Nyugat- dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye<< elnevezésű pályázaton a IX. Gyógy-Bor Napok és Büki Gasztrofesztivál elnevezésű rendezvény elnyerte a „régió kiemelt rendezvénye” címet. Az intézmény kérte felvételét a Magyar Fesztivál Szövetség rendes tagjainak sorába is. A másik fontos változás, hogy a nyári-őszi nagyrendezvényeinket ettől az évtől KultúrWellness – Büki KultúrKúra név alatt jelennek meg. Természetesen a név mellett tartalmukban, megjelenésükben is megújulnak fesztiváljaink, egy egységes koncepció mentén szervezzük programjainkat, melyek fő irányvonalát a népi hagyományok ápolása, minőségi szórakoztatás és egészséges életmód mentén jelölhetjük meg" – nyilatkozta Tóth Tamás, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetője.

Bük, a Magyar Dal Fővárosa

A város kultúra iránti elkötelezettségét mutatja, hogy idén Bük városa nyerte el a Magyar Dal Fővárosa megtisztelő címet. Arra a kérdésre, hogy egy népszerű fürdőváros számára miért fontos, hogy csatlakozzon egy olyan országos mozgalomhoz, amely túlmutat az idegenforgalmi célokon, Tóth Tamás azt válaszolta, hogy Bük város számára mindig is fontos volt a hagyományos értékek megőrzése mellett új hagyományok teremtése. Ezért nem volt kérdéses, hogy teljes elkötelezettséggel pályázzanak a Magyar Dal Fővárosa címre, elfogadva azt a körülményt is, hogy az idei évtől ennek a megtisztelő címnek inkább csak eszmei értéke van, mivel egyéb marketingtámogatást már nem tud biztosítani a pályázat kiírója. Terveik szerint ezentúl minden évben szeretnének otthont adni a magyar kultúra egyik fontos elemének, a magyar dalnak. 2015. szeptember 13-án, két színpadon és egyéb alternatív fellépőhelyen számtalan helyi és országos ismeretségű zenekar éltette a magyar dalt – olyan nagy nevekkel, mint a Pál Utcai Fiúk, Harcsa Veronika, Kowalsky meg a Vega és a 30Y, no meg az LGT ikonikus tagjai – Somló Tamás, Karácsony János és Solti János –, közel 3000 néző előtt.

A nyár végével nem áll meg az élet Bükfürdőn

2015. október 1-3. között a negyedik alkalommal megrendezendő Szent-Mihály napi Forgatag csábítja a wellnessre és kultúrára szomjas közönséget.

A programsorozat részeként az ősz legnagyobb nagyrendezvénye a 4. alkalommal megrendezendő Szent Mihály-napi Forgatag, amelynek fő célja a népi hagyományok ápolása, bemutatása, közelebb hozása a fiatalabb generációk számára. A rendezvény fő gerincét a 750 éves jubileum adja, e jeles ünnepet több programelem is meg fogja örökíteni, például a helyi értéktár bemutatója vagy a büki színjátszók gyermekcsoportjának meseelőadása és a település legendájából készült táncszínházi premier, mely a "Találkoztak, el is vesztek..." Szalai Veron (A halára táncoltatott menyasszony) balladája táncjáték büki gyűjtés alapján 2015. október 2-án, pénteken 18 órakor a Büki Művelődési Központ Sportcsarnokában az alábbi közreműködőkkel:

büki SokSzínpad
büki Keltike Népdalkör és Citera zenekar
büki Néptáncosok 
Ungaresca Táncegyüttes
Dr. Pesovár AMI Tücsök, Mákvirág, Zsendice csoportjai
Boglya Népzenei Együttes


PROGRAM:

2015. október elsején betekintést nyerhetünk valamennyi korábbi rendezvénybe Büki László, a vaskarika.hu fotóriportének kiállításán. Illeszkedve a jubileumi programsorozathoz 750 hangjegy – Kulturális gálán mutatkoznak be a város művészeti csoportjai.

2015. október másodikán, pénteken kézműves vásár, termelői piac, Gombolyító játszóház, légvár, népi fajátékok, kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A várost ellepik a vásári komédiások és tánccsoportok. Ezen a napon Magyarországon először kerül bemutatásra Szalay Veronka legendája. Este pedig a garantáltan jó hangulatot teremtő Firkin és Balkán Fanatik együttes lép a színpadra.

2015. október harmadikán, szombaton lecsófőző verseny, citera, cigányzene és operett bemutató is színesíti a programot. De színielőadásokban és koncertekben sem lesz hiány. Fiatal tehetségekből álló helyi zenekar a BigBox mellett Szabó Leslie Bend, Ismerős Arcok és a Sipőcz Rock Band adják át egymásnak a mikrofont.



Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.