Lesz új cafeteria-szabályozás

Az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: mindenképpen olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel a magyar érdekeknek, ezt a szándékot nem adják fel.

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszer egyes elemei. Kovács Zoltán kormányszóvivő ezt követően elmondta, hogy a kormány tudomásul veszi a döntést, de fenntartja az Erzsébet-programot. A kibocsátók pedig jelezték, hogy az utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása, illetve a SZÉP-kártya használata zavartalanul folyik tovább.

A keresetet az Európai Bizottság indította Magyarországgal szemben. A bíróság keddi döntésében megállapította: a rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.

Az Erzsébet-utalványok és a SZÉP-kártyák elfogadása is zavartalan

Kuhárszki András, az OTP Bank bankszámla főosztályának igazgatója kifejtette: a SZÉP-kártyát nyújtó munkáltatóknak és a kártyabirtokosoknak sincs teendőjük.

A modern elektronikus juttatást a magyar piacon elsőként bevezető OTP a továbbiakban is arra fog törekedni, hogy munkáltatói partnerei és kártyabirtokosai számára elérhetővé tegye a piac legszélesebb körű cafeteria juttatási rendszerét, és az ebben rejlő adó- és járulék megtakarítási lehetőségeket.

A bank közölte továbbá, hogy 2015 végéig mintegy 975 ezer SZÉP-kártya tulajdonosuk volt, akik tavaly 63,5 milliárd forintnyi juttatást használtak fel, jellemzően szálláshelyi és étkezési költségek kiegyenlítésére.

Az MKB Bank közölte: az ítélet nem érinti közvetlenül sem az ügyfeleket, sem pedig a bankot és a SZÉP-kártyákat kibocsátó MKB Egészség- és Nyugdíjpénztárakat Kiszolgáló Kft-t. Amennyiben a strasbourgi döntés ezekben változást hoz, mindhárom társaság ennek megfelelően alakítja át a működését. A jogi keretek módosítása és azok implementálása azonban időigényes, így az ügyfeleknek is lesz lehetőségük a felkészülésre és az alkalmazkodásra. Addig az üzletmenet folyamatos és változatlan formában zajlik - fejtette ki a pénzintézet.

Közölték továbbá, hogy a munkáltatók 12,5 milliárd forintot fizettek be 2015-ben az MKB SZÉP-kártya birtokosok számára, ami 12,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az alszámlák népszerűségének sorrendje változatlan maradt 2015-ben: a 11,7 milliárdos kifizetésből 8 milliárd forintot vendéglátásra, 2,2 milliárdot szálláshelyre, míg 1,5 milliárd forintot szabadidős tevékenységre költöttek a kártyabirtokosok.

A vendéglátás alszámla a legközkedveltebb a kezdetektől még úgy is, hogy a szálláshely és a gyógy- és strandfürdő szolgáltatások mind a három alszámláról fizethetők. A nyári forgalmi statisztikai adatok alapján a szálláshelyek és gyógy- és strandfürdő szolgáltatók bevétele egyértelműen növekszik a SZÉP-kártyás fizetések eredményeként. A bank tapasztalatai szerint a felhasználási magatartást érzékelhetően követik a családok napi életét jelentősen befolyásoló olyan adottságok is, mint az iskolaszünet vagy a hosszú hétvégék időzítése, ilyenkor megnövekednek a SZÉP-kártyás fizetések.

Az MKB SZÉP-kártya közkedvelt fizetőeszközzé vált: a 2013-as évi juttatásokat (amelyek 2015. május 31-ig voltak felhasználhatók) 98,6 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban még 169 millió forint volt az el nem költött összeg, ami a kapott támogatás 2,9 százaléka. A 2016. május 31-ig lejáró 2014-es juttatásokból még 690 millió forint vár elköltésre, ami mindössze 6,3 százalék. Ebből, valamint az elmúlt két év tapasztalataiból kiindulva az idén a korábbiaknál kevesebb visszautalás várható.

A K&H Banknál is zavartalan a SZÉP-kártya és az Erzsébet kártya használata - válaszolta a K&H Bank szerdán az MTI érdeklődésére azt követően, hogy az OTP Bank és az MKB Bank tájékoztatása szerint nem befolyásolja a SZÉP-kártyák elfogadását az Európai Bíróság döntése, hogy a cafeteria-rendszer egyes elemei összeférhetetlenek az uniós joggal.

A K&H válasza szerint, amíg a magyar állam nem változtat a jogszabályon, a bank a jelenleg hatályos előírások szerint biztosítja a SZÉP-kártya és Erzsébet kártya béren kívüli juttatást jelenlegi szerződött partnerei számára.

Amennyiben az állam úgy módosítja a hatályos jogszabályt, hogy az érinti a meglévő K&H SZÉP-kártyákat, akkor a bank mind a kártyákat feltöltő munkáltatókat, mind a kártyákon szereplő összegek felhasználóit - kártyabirtokosokat - értesíteni fogja a változásokól - írják.

A bank felidézte: a K&H kis-és középvállalkozási bizalmi index alapján 2015-ben csaknem 19 százalékkal bővült a K&H SZÉP-kártya főkártyabirtokosok száma, a kártyán jóváírt és felhasználható keret összege pedig 11 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Továbbra is a vendéglátás alszámla a leginkább használt (69 százalék), ezt követi a szálláshely (20 százalék) és végül a szabadidő alszámla (11 százalék).

Forrás: MTI


Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.