Magyar győztes az Accor nemzetközi versenyén

A versenyen a legjobb bárpultosok, séfek, recepciósok és felszolgálók mérkőztek meg.

Az Accor Professions Challenge olyan 18 és 25 év közötti fiatal munkavállalók között rendezett verseny, akik az alábbi foglalkozásokban kiválóan teljesítenek: bárpultos, séf, felszolgáló és recepciós. A nemzetközi verseny egyik díjazottja és kategória-győztese Takács Eszter, a budapesti MGallery Hotel Nemzeti munkatársa.

A 25 országból – Európából, Afrikából, a Közel-Keletről, Ázsiából és Óceániából és Amerikából – érkező jelentkezők az Accor Csoport jelenlegi alkalmazottjai vagy gyakornokai. A verseny keretein belül regionálisan és nemzetközi szinten is megmérkőztek 2014. július és december között.

Az újságírókból, szállodai szakemberekből és HR menedzserekből álló zsűri 70 finalistát választott ki, akik egy időméréssel kiegészített versenyen mérkőztek meg a négy szakma egyikében: bárpultos, séf, felszolgáló és recepciós. A Challenge lehetőséget adott az economy és luxushotelekben is dolgozó versenyzőknek, hogy megmutassák tehetségüket, a legjobbat nyújtsák, és komoly élményeket osszanak meg egymással.

A tizenkettedik alkalommal megrendezett Challenge nagy fináléjának másnapján, január 13-án a Lycée de Métiers de l’Hotellerie Santos Dumont in Saint Cloud és a Mercure Paris Centre Tour Eiffel cukrásza, Pierre Hermé adta át a nyerteseknek a díjakat Sébastien Bazin az Accor elnök-vezérigazgatójával, Sven Boinet helyettes-vezérigazgatóval, Evelyne Chabrot-val és Magali Laurenttal – Talent Management & International Mobility Senior Vice President – karöltve.

A verseny egyik díjazottja Takács Eszter, a 23-25 éves korosztályon belüli recepciósok között rendezett verseny nyertese, a budapesti MGallery Hotel Nemzeti munkatársa. Eszter 2012 óta dolgozik az Accor Csoportnál. Pályáját értékesítési gyakornokként kezdte, majd rövid ideig az Ibis Budapest Aero szobafoglalási feladatait látta el. 2012 novemberében lett a Hotel Nemzeti Budapest nyitócsapatának oszlopos tagja. Kiemelkedő munkájával folyamatosan hozzájárul a szálloda sikereihez, melyet számos pozitív vendégvisszajelzés is igazol.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.