Magyarországon is bevezették a 112-es segélyhívószámot

A hívásfogadás és a tevékenységirányítás szétválasztásával befejeződött a 112-es segélyhívószám bevezetésének projektje Magyarországon - jelentette be a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke szerdán Budapesten.

Szijártó Zoltán, a projektzáró sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: a kormányzat azért döntött a hívásfogadás és a tevékenységirányítás szétválasztásáról, mert Magyarországon a fals, vagyis beavatkozást nem igénylő segélykérő hívások aránya meghaladja a hetven százalékot.

A projekt keretében uniós támogatással, mintegy ötmilliárd forint felhasználásával Szombathelyen és Miskolcon létrehoztak két hívásfogadási központot, amelyek kiszűrik a fals hívásokat, így a hatóságok a beavatkozást valóban igénylő esetekre tudnak koncentrálni - tette hozzá.

Göndör László projektigazgató elmondta: a hívásfogadási központok működtetése, vagyis május óta két és fél millió segélyhívást regisztráltak, ezek 80 százaléka volt fals.

Ez nem feltétlenül rosszindulatú telefonokat jelent, de sokan például csak információszerzés céljából hívják fel az egész Európában egységesen használható 112-t, más segélykérésekről pedig kiderül, hogy nem igényelnek beavatkozást.

11 nyelven elérhető

A két központban, amelyek azért működnek párhuzamosan, hogy műszaki hiba esetén az egyik is le tudja fedni az országot, 760-an dolgoznak és 11 nyelven fogadják a hívásokat.
Mindennek nyomán a segélykérő a kapcsolástól számítva öt másodpercen belül tud valakivel beszélni, a rendszer behatárolja és térképen megjeleníti a hívás helyszínét is - ismertette a projektigazgató.

Hozzáfűzte, hogy angolul, franciául és németül mindig tudnak kommunikálni, és a hívást automatikusan olyan nyelven beszélő operátorhoz kapcsolja a rendszer, amilyen országhívószámú telefonról a hívás érkezik. A kormányzat tervei közt szerepel a 104-es (mentők), a 105-ös (tűzoltók, katasztrófavédelem) és a 107-es (rendőrség) hívószámok becsatornázása is a közös 112-es segélyhívó rendszerbe.

Arról is szólt, hogy a 112-es hívószám népszerűsítésére Három szervezet, egy hívószám elnevezéssel országos kampányt indított a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, úgynevezett 112-es napot rendeztek szerdán Budapesten a Nyugati téren, és rajzpályázatot is hirdettek 6-14 éves gyerekeknek.

A népszerűsítésre azért van szükség, mert a magyar felnőtt lakosságnak még mindig csak a 30 százaléka ismeri a 112-es segélyhívószámot.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.