Már 440 ezren jártak a Magyar Zene Házában

Ősszel újabb látványos kiállítással, határokat feszegető koncertekkel, valamint különleges programokkal várja a látogatókat a Ház - tájékoztatta lapunkat az intézmény.

A Magyar Zene Háza januári nyitása óta Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális intézményévé vált, már több mint 440 ezren jártak a Liget Budapest részeként megvalósult intézményben, ezzel példátlanul rövid idő alatt a fővárosi kulturális élet meghatározó helyévé lépett elő. Kiállításai, koncertjei és edukációs programjai nagy lelkesedésre találtak, idén ősszel pedig újabb attrakciókkal gazdagodik a ház kínálata: ismert fellépőkkel, kísérletező alkotóművészekkel, ismeretterjesztő programokkal, novemberben pedig a magyar poptörténetet bemutató, átfogó és elképesztően látványos időszaki kiállítással várja a látogatókat.

 

Számos első alkalmat élhettünk meg a Zene Házban az első félévben, először járt Magyarországon az amerikai soul, jazz és rock'n'roll zenét ötvöző Delvon Lamarr Organ Trio, a Grammy-díjas Aiofe O'Donovan, de itt tartott lemezbemutató koncertet a Kéknyúl, Veni és az Anima Sound System is. Frenetikus koncertet adott a Battles, dupla teltház élvezte Robert Henke retrofuturista audiovizuális műsorát. A nagy találkozások helyszíne is volt a Ház, magyar és külföldi előadók első alkalommal léphettek együtt színpadra: izgalmas egymásra találás volt a tuvai Huun Hur Tu és a Kerekes Band koncertje, korok és világok fonódtak össze a Szent Efrém Férfikar és a korzikai Ensembele Tavagna műsorában. Társművészetek kapcsolódására jó példa a Neked8 koncertje, mely az abszurd témáját járta körbe Örkény István segítségével. A város-sorozat részeként első alkalommal Debrecen zenei élete mutatkozott be, kurátori hétvégék keretében pedig Harcsa Veronika, majd Lukács Miklós szerkesztette a programot a Házban.



„Emlékezetes élményeket kaptam az első félév programjai alatt, de nem titok, mint minden újdonsághoz a Zene Háza programjaihoz is kell egy nagy adag nyitottság. Büszkeséggel tölt el az első szezon eredménye, ez a fantasztikus Ház levizsgázott, és a közönség rajongása, szeretete, az itt dolgozó csapat lelkesedése tölti meg a Házat. Jó és érdemes ide belépni!" – mondta el Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

A hármas osztatú intézmény minden szintjén megjelenik a zene, a koncertek, kiállítások és ismeretterjesztő programok egymást építve, segítve új és egyedi zenei élményt adnak a látogatóknak. „Újításban nincs hiány a Házban, az állandó kiállítás forradalmasította a hazai klasszikusabb kiállítási élményt, a program iránti érdeklődés a nyitás óta töretlen, január óta már több mint 40 ezren váltottak rá jegyet. A Hangdóm kísérleti produkciói több mint 35 ezer látogatót vonzottak a Házba, a magyar könnyűzenére fókuszáló könyvtár, a zenepedagógiai programok élmény alapú foglalkozásai mind újat adnak a zenei nevelésben" – tette hozzá Horn Márton intézményigazgató.

Gazdag programkínálat ősszel is
 
A tavaszi félév folytatásaként az őszi szezonban is zenei műfajoktól függetlenül számos dalszerző-előadó teszi tiszteletét a Magyar Zene Háza formabontó koncerttermében: a hiphop egyik vezető, forradalmi zenekara, az Injury Reserve egészen biztosan átütő koncertet ad, az amerikai alternatív rock meghatározó alakja, Sun Kil Moon, a nagy személyes történetmesélő is emlékezetes programnak ígérkezik. Sok izgalmas előadóművész mellett fellép Becca Stevens, aki a jazztől a folkon át a popig játszik az alműfajokkal, a rangos Mercury-díjra jelölt Sam Lee a Brit-szigetek népdalaiból indul ki, a Grammy-díjas Chris Thile mandolinjával a bluegrass és az americana stílusokat helyezi fókuszba. Az izlandi ADHD, aki a jazz és a rock, a posztrock közös pontjait keresi, az amerikai The Bad Plus pedig avantgárd jazzbe ültet rengeteg híres popdalt David Bowie-tól a Pink Floydon át a Nirvanáig.

{youtube|id=6TVbz00a_fI} 

Magyar popzenéből ugyancsak széles kínálat várja szeptember közepén a hazai előadók rajongóit, Dés András osztrák és hazai zenészekkel kollaborál, majd Sebő Ferenc munkássága előtt tisztelgő produkció lesz látható, míg Zoránt ilyen bensőséges közegben nem nagyon lehet máshol látni. Ősszel is folytatódnak a hosszabb kifutású, tematikus események, rögtön szeptember 1-től négy napra a távol-keleti klasszikus zenéé a terep, neves japán és magyar zenészek adnak közös koncerteket a Távol-keleti Komolyzenei Fesztiválon. Szintén folytatódik a tavasszal indított város-sorozat, ezúttal Veszprém zenei élete mutatkozik be a Házban, Likó Marci és Géczi János zenés irodalmi estje mellett a záró gálakoncerten a Mendelssohn Kamarazenkar és Snétberger Ferenc is játszik. Ősztől az Operabeavató széria is beköltözik a Zene Házába, a Bánk bán egész évadon át tartó világának lesz a helyszíne, és a nagysikerű Brain Bar programsorozat is a Házban keresi a választ arra, hogy mi tesz minket emberré.

Őszi programokra mától jegyek is vásárolhatóak, érdemes még a nyáron lecsapni a legizgalmasabb produkciókra!

Kiállítás

A látogatók nagy kedvence, az állandó kiállítás és a hangokkal kísérletező Kreatív Hangtér májusi átadása után novemberben megnyílik a magyar pop történetét eddigi legátfogóbban bemutató, elképesztően látványos időszaki kiállítás is. Az állandó kiállításhoz hasonló technikai megoldásokon keresztül az új tárlat 1957-től, az első magyar lemez születésétől 1993-ig, a Sziget Fesztivál megjelenésééig veszi végig a pop alakulását hazánkban.

„Nagy erőkkel dolgozunk az installációkon, hamarosan megkezdődnek a beépítési munkálatok is. Az állandó kiállításunk tapasztalataival a hátunk mögött igazán rendkívüli programmal várjuk vissza a látogatóinkat – mondta el Horn Márton. Majd hozzátette: „A Ház leginnovatívabb helyiségébe, a Hangdómba is érdemes időnként visszalátogatni, hiszen a vetítések repertoárja minden hónapban bővül, az új filmeket Dome live címen premier vetítéssel, vagy élőzenei kísérettel mutatjuk meg a nézőknek."



Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.