Már egy oltás is elég az vakcinaigazolványhoz

A Magyar Közlöny múlt pénteken megjelent verziójában a kormányrendelet úgy szól, hogy már 1 oltás is elég lesz ahhoz, hogy az érintettek megkapják a oltást igazoló védettségi igazolványt - írja a Spabook.net.

Védettségi igazolvány több alapon is kiállítható, mert nem kizárólag oltási igazolás

Amennyiben az illető a COVID-19 betegségből meghatározott időn belül gyógyult fel, és ezt igazolni is képes, illetve ha az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett oltóanyaggal beoltják.

A módosított kormányrendelet, abban tér el a korábbitól, hogy a részletszabályok közül kikerült az a kitétel, hogy “a gyártó által meghatározott dózisú”

Az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált, a gyártó által meghatározott dózisú COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás tényének az igazolásával történik.

Ennek lényege az, hogy már 1 oltás után is kiadható lesz a védettségi igazolvány a Portfolio értelmezése szerint.

A módosító rendelet eloszlatja a korábbi kétségeket és rendelkezik róla, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat, ők természetesen ugyanúgy meg fogják kapni a védettségi igazolványt, mint azok, akik ezt követően kaptak oltást és akik számára már hivatalból postázzák az oltási igazolást.

Aki korábban már átesett a fertőzésen, szintén igényelhet védettségi igazolványt, de ehhez laboratóriumi vizsgálattal kell igazolni, hogy az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenagyag jelen van/nincs jelen. Amennyiben már nincsen jelen, akkor az igazolvány kiállításához más módszerhez kell folyamodni. Akik a hatósági egészségügyi adatbázisban, az EESZT-ben regisztrált pozitív koronavírus teszttel rendelkeznek, a korábbiaknak megfelelően és időtartamra kaphatják meg az igazolványt.

Jelenleg még nem született rendelkezés arról, hogy milyen jogosultságokat kap az, aki rendelkezik védettségi igazolvány kártyával, de minden valószínűség szerint számíthatunk rá, hogy a karanténszabályok alól felmentést fognak kapni.


Forrás: Spabook


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.