hirdetés
hirdetés

Megalakult a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet

A Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsora rajongóinak kezdeményezésére, a műsorkészítők aktív részvételével megalakult a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet; tagjai zászlóbontó összejövetelt tartottak vasárnap délelőtt Csobánkán, a Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen.

hirdetés

A Duna TV missziója, célja is változatlan: a magyarság saját kulturális és történelmi hagyományaihoz való visszatalálását segítő műsorok készítése, ezt a missziót maradéktalanul teljesíti a Hazajáró - mondta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, utalva arra, hogy a Magyar Televízió Zrt., a Magyar Rádió Zrt. és az MTI Zrt. egy törvénymódosítás révén július elsejétől beolvadt a Duna Televízió Zrt.-be, így jött létre Duna Médiaszolgáltató Zrt. A népszerű sorozatot méltatva kiemelte, hogy ezek az adások példát mutatnak magyarságból a Kárpát-medencében, illetve a Duna World jóvoltából a diaszpórában élőknek is. A vezérigazgató kijelentette: ígérhetjük, hogy ameddig mi vagyunk, addig a minden héten „kopogtató”, sőt „dörömbölő” Hazajáró is képernyőn lesz.

Dobos Menyhért (MTI Fotó: Kovács Attila)
Dobos Menyhért (MTI Fotó: Kovács Attila)


A Kárpát-medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette köszöntőjében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Mint mondta, ezt az egységet jelzi, hogy a zászlóbontásra a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és Moldvából is szép számmal érkeztek. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet létrejöttének előzményeit ecsetelve úgy fogalmazott: a nézők jelezték, hogy nemcsak virtuálisan, hanem a valóságban is szeretnék bejárni a Kárpát-medence legszebb tájait, ennek megszervezése, összehangolása pedig egy ernyőszervezet létrehozásával a legkézenfekvőbb.

A műsor készítői és szereplői, közöttük Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor a turisztikai magazin további céljairól is szót ejtettek. Mint az elhangzott, a Duna TV-n 4 éve futó műsorból eddig 127 rész ment adásba, de összesen 260 részt terveznek. Aláhúzták: a most létrehozott egyletet mindenki figyelmébe ajánlják. A hazajaroegylet.hu honlap már elérhető, pár hónapon belül valamennyi bebarangolásra érdemes tájegység adatlapját, valamint az ajánlott szállásokról szóló és egyéb fontos információkat is feltöltik rá.

Tuma Róbert (MTI Fotó: Kovács Attila)
Tuma Róbert (MTI Fotó: Kovács Attila)
Tuma Róbert, az egylet elnöke arra kérte az anyaországiakat, hogy legyenek hírvivői a zászlóbontásnak, majd név szerint is bemutatta a jelenlévőknek a 11 alapítót.

Moys Zoltán az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a július 3-án alakult egyletnek máris több tucat tagja van. Honlapjukon keresztül magánszemélyek és már működő egyesületek, valamint támogatók jelentkezését is várják; az utóbbiakét már csak azért is, mert a tagdíjakon kívül adományokra is szükségük lesz ahhoz, hogy fenntartsák magukat.

A rendező-forgatókönyvíró az „első fecskék” között említette a Semsey Andor Mecénás Kört, amely Székelyvéckén egy kisebb házat ajánlott fel hazajáró pontként. Efféle pontból többet is létrehoznának, de jelvényszerző mozgalmat és más, a csatlakozást ösztönző akciót is tervbe vettek.

A zászlóbontó rendezvény résztvevői hársfaültetéssel fejezték ki összetartozásukat, délután ökumenikus istentisztelettel folytatódik a program.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai