Megjelent az Egyesült Arab Emirátusok 2017 katalógus az OTP Traveltől

2020-ra Dubai tervei szerint a 2012-es 10 millió regisztrált nemzetközi turista érkezését megduplázza. Erre minden esély megvan, hiszen gőzerővel folynak az építkezések, és gombamódra nőnek ki a szállodák – mondta az OTP Travel partnerpartiján Molnár Judit ügyvezető, aki július 19-én, szerdán mutatta be az Aria Hotel tetőteraszán új önálló katalógusukat, amely az Egyesült Arab Emirátusok 2017 címet viseli. 

Az ügyvezető elmondta, kiemelt úti céljaik közt szerepel Dubaj és Ras Al Khaimah, amelyet a magyarok is egyre többen látogatnak.

Hogy miért éppen Dubaiba megyünk? Az okokat sorolva kiemelte a számtalan látnivalót, a biztonságot, a középkategóriás szállodák jó árait. Nemcsak luxus úti cél, hanem nyáron megfizethető, versenyképes áron utazhatnak, és magas színvonalú szolgáltatáshoz jutnak, és az is szempont, hogy mi magyarok vízummentesen utazhatunk, és nagyon jó körülmények között: a Emirates járatain utazhatunk.

Dubaj a leg-ek országa, mindenben az első szeretne lenni, a családoknál, a visszatérőknél, az üzleti utazások és rendezvények terén is azt akarja, hogy az első helyen szerepeljenek az úti célok közt. 

Molnár Judit sorolta a statisztikákat: 100 darab öt, 110 darab négy és 263 darab 1-3 csillagos szállodába várják a vendégeket. 202 apartmanhotel is rendelkezésükre áll, összesen 104. 503 szobát foglalhatnak a nyaralók.

Külföldről 2015 és 2016 között öt százalékkal többen, 2016-2017 első negyedévében már 11,2 százalékkal többen érkeztek. A hazai statisztika szerint a Magyarországról érkező turisták száma 2015-16 között 9, 6 százalék, idén pedig az első öt hónapban már 33 százalékos növekedést mutatott.

Felhőkarcolók nélküli nyaralást és fehérhomokos tengerpartot kínál Ras Al Khaimah, amely a családosok számára nagyon vonzó vízi vidám parkja (Ice Land Water Park) miatt is. Csodás hely a természetkedvelőknek, nyoma van annak, hogy elkötelezték magukat a természetvédelem mellett.

A Dubaji Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének tervei valósultak meg azzal, hogy a kimondottan az utazási irodáknak tervezett innovatív online oktatási programja, a Dubai Expert szeptembertől magyar nyelven nálunk is elérhető – jelentette be az ügyvezető. Akik a tréningprogramot elvégzik, mindent tudnak majd erről a területről, és még értékes ajándékot is nyerhetnek. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.