Megkezdődött a Csillag erőd felújítása

A bontás után, az építési munkákkal megkezdődött a komáromi Csillag erőd közel hatmilliárd forintos felújítása, az intézmény várhatóan 2019 közepén fogadhatja az első látogatókat.

Siklósi József tájékoztatása szerint a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, ennek köszönhetően eredeti állapotában állítják vissza az erődöt, ahol ez lehetséges.

Az egykori laktanyaépületben korhű állapotban rendezik be a tiszti és a legénységi helyiségeket, valamint az ágyú- és lőállásokat is visszaállítják történelmi állapotukba. Az udvaron helyet kap egy modern játszótér és egy szabadtéri színpad. A helyreállítás után a Liget Budapest Projekt keretében az erődbe kerül a Szépművészeti Múzeum antik szobrokat ábrázoló gipszmásolatainak nagy része, mintegy 350 műtárgy.

A múzeumi funkciónak megfelelően az erőd épületét új termekkel bővítik, a bejárati fogadótér várótermet konferencia termet is magába foglal. A kiállított szobormásolatok közül vannak olyan hatalmasak is, melyek az eredeti épületbe nem férnek be, ezeknek az épület belső udvarában egy új csarnokot alakítanak ki.

Az építkezés várhatóan 2018 végén készül el, azonban meg kell várni, míg a felújított terekben olyan hőmérséklet és páratartalom alakul ki, mely nem károsítja a gipszmásolatokat. Az intézmény várhatóan 2019 közepén fogadhat látogatókat - ismertette a főépítész.

A Csillag erőd a komáromi erődrendszer egyik tagja, az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni. A komáromi erődöket az örökkévalóságnak építették, azonban befejezésük idejére megjelentek a repülőgépek, ezzel az erődítmények elvesztették hadászati jelentőségüket.

A Csillag erődöt a Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta. Miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek kaptak itt menedéket. A nyilas hatalomátvétel után az erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen megsemmisítő táborokba.

A második világháború után szükséglakásokat alakítottak ki a létesítményben, majd eladták a helyi ÁFÉSZ-nek és zöldségraktárként használták. Később az állam visszavásárolta az erődöt, az épület 2005 óta látogatható műemlék.

Forrás: MTI


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.