Megnyílt a főváros egyik legkülönlegesebb közösségi tere

1800 négyzetméter, 34 féle növény, 26 fok, megszámlálhatatlan funkció. A Király utcában végre megnyílt a Twentysix, ahol jógázhatunk, reggelizhetünk, beszaladhatunk kenyérért, koccinthatunk munka után, vacsorázhatunk a barátokkal és akár workshopot is tarthatunk induló startupunknak.

Újhullámos, meglehetősen kozmopolita tér ez, és ugyan láttunk már hasonlót, van pár dolog, amitől mégis egyedülállónak gondoljuk. Annyi hely aposztrofálja magát “dzsungelnek” három szomorú könnyezőpálma és két anyósnyelv miatt… de valódi őserdős fílinget még kevesen hoztak a fővárosba. Számunkra a Twentysix legfontosabb ismérve az, hogy sosem látott mennyiségű és minőségű növénnyel teremtettek természetközeli hangulatot a bulinegyed kellős közepén. Tudjuk jól, hogy még egy komorabb lakást is hamar otthonossá változtatnak a zöldek, a Komplex névre hallgató ház azonban önmagában, már az átalakítás előtt is elég mutatós volt. A fedett belső udvar elrendezése, tekintélyt parancsoló óriási csillárja eleve megjegyezhetővé tették, aki viszont már járt ott, és most újra betér, biztosan elámul majd a telepített flórától. Valóságos botanikuskertet kapott a belváros!

A hivatalos sajtómegnyitón körbevezettek minket a helyen, és egyúttal be is mutatták a koncepció minden elemét. Elsőként a shopot fedeztük fel, ami már önmagában megnyerő: válogatott dán dizájntermékek sorakoznak a polcokon a mesés plédektől a különlegesen ízléses kerámiákig. Az üzlet a dizájntermékek, lakberendezési apróságok mellett csemegeüzletként is funkcionál. Ezenbelül a gurmévonalat képviselik, vagyis nem éppen piros aranyat és vegetát kínálnak, hanem szuper pékárukat, kimérve kapható antipastikat, sajtokat, felvágottakat, borokat.

Ugyanitt kap helyet a kávézó/reggeliző, ahol stílszerűen olyan tányérokból és csészékből fogyaszhatunk, amilyeneket ők is árusítanak. Szendvicsek, müzlitálak, smoothie-k és a többi bevett reggeli fogás közül válogathatunk. A pálmák alatt megterített asztaloknál letisztult, tápláló mediterrán fogásokra számítsunk. A mediterránt pedig tág értelemben kell vizsgálni: ugyanúgy előkerülnek spanyol és olasz jellegű ételek, mint izraeli fogások. Mezzék, saláták, húsközpontú ételek váltják egymást. Igazi megosztós, együtt fogyasztós ételek ezek, nem túlkomplikálva, reformálva és fűszerezve, inkább háziasan prezentálva.

Egy lakásstúdiót is találunk a Twentysixben, ami különféle társasági eseményeknek, workshopoknak, közös főzéseknek, és saját rendezvényeket, ötleteket is oda lehet vinni. Az édenkertből nyíló utolsó tér egy hangszigetelt jógastúdió.

 

Forrás: Roadster


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.