Gyönyörű erdei környezetben túrázhatunk

A VADEX Zrt.-nek köszönhetően jelentős fejlesztések valósultak meg a Kelet-Bakonyban, felújították az Országos Kéktúra útvonal erdőgazdasági területen futó szakaszát, valamint átadásra került a térség erdészeti és vadászati értékeit, múltját bemutató kiállítás. Május 22-én Fehérvárcsurgó közelében, a VADEX Zrt. Szent Istvánról elnevezett vadaskertjének kapujában avatták fel a gyönyörű erdei környezetben található új turisztikai attrakciókat és a Bársony István Emlékházat.

A Gaja-völgyi Tájcentrum Fejér megye egyik legszebb, leglátogatottabb kirándulóhelye. Csodálatos hely a Gaja-szurdok a patak fölé tornyosuló szikláival, mély szakadékaival, változatos erdőivel. A szurdok hűs nyugalma, a völgyperemekről elénk táruló panoráma felejthetetlen hellyé teszi minden kiránduló számára a Tájcentrumot.

Fejér megye legnagyobb erdőgazdálkodója, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. tulajdonosa és egyben fenntartója, működtetője a Gaja-völgyi Tájcentrumnak. A vállalat területén összesen 18 kilométernyi Kéktúra útvonal húzódik, amelyből hat kilométernyi a Gaja-völgyében található. A VADEX Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetség által kezdeményezett pályázaton nyert támogatást a területén található Kéktúra szakasz fejlesztésére.

Az összesen mintegy 100 millió forint értékű beruházás keretében a vállalat erdei pihenőhelyeket újított fel, 120 fő befogadására alkalmas fedett esőbeállót épített, új padgarnitúrákat telepített. Szintén a jelenlegi beruházással épült meg egy, a Gaja-patakon átívelő, kerekesszékkel és babakocsival is egyaránt járható fahíd. A program részeként a közkedvelt Alba-Regia forrás környékének teljes felújítására és a patakpart védelmére és stabilizálására is sor került.

Kiemelt beruházási elem a Bársony István Emlékház kialakítása, amely a környék erdő- és vadgazdálkodásának múltját és jelenét mutatja be. A helyszín választása nem véletlen, ugyanis itt hozta létre a grófi Károlyi család az ország egyik első vadaskertjét, amelynek ispánja volt Bársony János, a természetírás legnagyobb alakjának, Bársony Istvánnak édesapja. Az épület nem csak emlékház, hanem egy kis létszámú csoport befogadására is alkalmas oktatási és bemutatási lehetőséget biztosító helyszín is egyben.

Fehérvárcsurgó és a Gaja-völgye már első királyunk, Szent István idejében is kedvelt vadászterület volt, ő is szívesen vadászott a környék erdeiben, ahová csónakkal érkezett Fehérvárról. Államalapító királyunk nevét viselte az országos kék jelzés útvonalán 1938-ban rendezett túra is. Az eseményt Szent István túrának, illetve Szent István turistavándorlásnak nevezték el. Ezeket a történelmi tényeket szem előtt tartva a VADEX Zrt. úgy döntött, hogy államalapító királyunknak emléket állítva a történelmi múlttal rendelkező fehérvárcsurgói vadaskertjét Szent István vadaskertnek nevezi el. Az esemény kapcsán Szent István királyunk szoboravató ünnepségére is sor került.

A közjóléti és turisztikai fejlesztéseket Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke, Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, miniszterelnöki megbízott, L. Simon László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, Dr. Jung László, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár- és Turisztikai Befektetési Főigazgatóságának ügyvezető igazgatója, valamint Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója adta át.

A fejlesztés eredményeként a közkedvelt túraútvonal népszerű célpontjai mostantól gazdag múltjához méltó külsővel és infrastruktúrával fogadják az ide érkezőket.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.