Megvan az Év Idegenvezetője

Megtörtént az Év Idegenvezetője választás és annak kiértékelése, a legtöbb szavazatot Horváth Gábor kapuvári idegenvezető kapta.

Óriási érdeklődés mellett zajlott le a 2015. Év Idegenvezetője szavazás. A december 15-i határidőig, az utolsó napig is érkeztek be újabb jelölések, összesen 20 idegenvezetőt jelöltek részben utazási irodák, részben kollégák, idegenforgalmi szakemberek. A 20 idegenvezetőre összesen közel ezren szavaztak, közülük 7 idegenvezető kapott harmincnál több érvényes szavazatot, de a legtöbb szavazatot Horváth Gábor kapuvári idegenvezető kapta. A szavazatokat sorszámozva, név szerint szétbontva a 8 főből álló szakmai bizottság december 17-én átnézte, elfogadta és ezt aláírva, jegyzőkönyvben rögzítette. A díj átadása 2016. február 1-jén történik.

A szavazatok indoklásából is kitűnik, hogy sok olyan kiváló idegenvezető dolgozik a turizmus területén, akik mind az utasok, mind pedig az utazási irodák, az idegenforgalmi szakemberek legmagasabb elismerésére joggal pályázhatnak, és megérdemlik, hogy nevük ismertté váljon.

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége köszöni a munkájukat, és ezúton is további jó munkát, sikereket kívánnak nekik: Bálint Péter, Horváth Gábor, Ferencz Márton, Pancsik Károly, Pataky Ágnes, Sóska Zoltán, Szőke Zsuzsanna, valamint Bakirdzi Kalliopé, Gonda Zsuzsa, Gulyás Miklós, Gyémánt Balázs, Kámán József, Ligeti Éva, Medzay Anikó, Mónus Erzsébet, dr Papp Dániel, Petrák Erika, Tamás Bálint, Ürögdi Ferenc, dr. Varga Bálint.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.