Mi az a holisztikus utazásszervezés?

A BKF és a The Tourism Observatory for Health, Wellness and Spa októberi közgyűlésén kiderül.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézete, valamint a The Tourism Observatory for Health, Wellness and Spa együttműködésében 2014. október 22-24. között Budapesten rendezik meg a Turizmus és Szabadidőoktatási Intézmények Nemzetközi Szövetségének (ATLAS) éves közgyűlését, amelyen az eddigi jelentkezések alapján közel 70 előadás és kutatási jelentésbemutató hangzik majd el. A konferencia elnöke, az Intézet vezetője, Puczkó László elmondta, hogy a vártnál is nagyobb az érdeklődés a konferencia iránt, amelyen PhD kerekasztalt és diákszekciókat is szerveznek.

A résztvevők inspiráló nyitóelőadásokat várhatnak az első európai holisztikus utazásszervező, a Skyros Holidays alapítójától (Dina Gluoberman), a boldogság és az életminőség témájának első számú nemzetközi szaktekintélyétől (Prof Muzzafer Uysal), illetve a gyógyító tájépítészet és tervezés szakértőjétől (Prof Simon Bell). A konferencia külön figyelmet fordít a termáladottságok és a turizmus kapcsolatának, a helyi természeti adottságok bevonási lehetőségeinek, a fenntarthatóság és a jóllét viszonyának, valamint a wellness, a gyógy- és a spaturizmus aktuális kérdéseinek.

További információk: Tourism, Travel and Leisure: Sources of Wellbeing, Happiness and Quality of Life?


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.