Mi fán terem az erdő?

Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával „Mi fán terem az erdő?” címmel indított három héten át tartó, szakembereket megszólaltató kampányt. 

A kezdeményezés célja az erdő ökoszisztéma szolgáltatásainak - klímavédelem; erdőesztétika; élőhely és körforgás; biodiverzitás; megújuló termékek; kultúra és kikapcsolódás – bemutatása volt. A „Mi fán terem az erdő?” kampány témája szorosan kapcsolódik az Országfásítási Programhoz, amelynek célja a meglévő erdőterület minőségi megőrzése és a fával borított területek jelentős gyarapítása.

Az emberből a városiasodás dacára sem tűnt el az igény a természeteshez való kötődésre, vélekedik Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai vezetője. Mint kifejtette, az erdő segít számunkra eltávolodni stresszes, gondokkal teli hétköznapjainktól, gyönyörködtet bennünket és segít abban, hogy valódi értékeinkhez kapcsolódjunk, és hozzájárul ahhoz is, hogy kiegyensúlyozottabban, testi-lelki szempontból egészségesebben élhessünk.

{youtube|id=L0JflntkhLw}

A biodiverzitásról Prof. Dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem általános rektorhelyettese beszélt, aki elmondta: napjaink egyik legfontosabb feladata az erdei ökoszisztéma komplexitásának, összetettségének megőrzése. Feladatunk, hogy jól sáfárkodjunk a természettel, ne használjuk ki, ne használjuk el, adjuk tovább a következő nemzedékeknek. Akkor cselekszünk jól, ha tudatosan gazdálkodunk az erdővel, nem telepítünk bele olyan idegen fajokat – növényeket és állatokat –, amelyek felborítják az eredeti rendjét.

 {youtube|id=jzqLROtPzYI}

Koncz Antala Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott erdésze a kampány ötödik témája kapcsán a fáról, mint megújuló alapanyagról beszél.Hangsúlyozza, hogy az erdő nemcsak fát és munkát ad az embernek, hanem élelemmel is ellátja. Génmanipulációtól és vegyszerektől mentes gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, fűszernövényekkel, gombákkal és vadhússal is. Az egészséget szolgáló bio „termékek” pedig – bizonyos korlátok között – bárki számára elérhetőek, csak nyitott szemmel kell járni az erdőben.

 {youtube|id=xlWg0BHIuq8}

 

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.