„Mindenki használ Amadeus-terméket, van, aki kizárólag azt használ”

Január 30-án, a budapesti Spoon hajón kiadónk, a PPH Media profi közreműködése mellett adta meg a módját az Amadeus évnyitó rendzvényének, ahol az eredmények bemutatása mellett a repülőjegy értékesítő irodákat egyre kíváncsibbá tévő New Distribution Capability-ről (NDC) is szólt a fáma.

Szula Márk, az Amadeus magyarországi vezetője expozéjában elárulta: „Nincs olyan iroda Magyarországon, amelyik ne használna Amadeus-terméket, és sok olyan működik, amelyik kizárólag Amadeus-terméket használ.”

A széleskörű használatnak tavaly 509 ezer foglalt szegmens volt köszönhető. Másfél százalékkal több, mint 2016-ban, változatlan piaci részesedés mellett. 9%-kal nőtt a szállásfoglalások száma. 12%-kal béreltek több autót, de a két termék a foglalások teljes számának mindössze 5%-át jelenti. Felhőalapú termináljuk használata olyan széles körben elterjedt, hogy az irodák 66%-a él a minden okos eszközön a legfrissebb verzióban elérhető lehetőséggel. Az Amadeus régiós piacvezető 16 ezer TOMA/Bistro-foglalással.

A cég szintén díjazta legjobban teljesítő partnereit. Az 1000 út lett a legdinamikusabban növekvő helyi partnerük. A GlobeAir a legproduktívabb. Az Amazon Travel végezte a legtöbb TOMA-foglalást. A Mauri Utazási Iroda vált a legtöbb Amadeus megoldást használó partnerré. A Gruber Travel végezte a legtöbb ATSME-foglalást, míg az Amex GBT: legtöbb Ticket Changer használatért kapta elismerését.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által 2012 óta kidolgozás alatt lévő technikai sztenderd, az NDC Pawel Rek, az Amadeus régiós vezetője szerint „nem új üzleti modell vagy új, közvetlen kapcsolódás a légitársaságok rendszeréhez.” Olyan technológiai megoldásra, amivel voltaképpen a légitársaságok visszaveszik az irányítást saját, fedélzeti és légi szolgáltatásaikkal jelentősen kibővült tartalmaik felett. Mindezt úgy, hogy a big data adta lehetőségekkel élve szabható kiterjedt szinten személyre a repülőjegy-vásárlás. Röviden. Bővebben az NDC témájáról a Turizmus & Vendég friss, január-februári számában írunk.

Ön még nem előfizetőnk?!


Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.