MTÜ-vezér: idén ismét rekordév jöhet a turizmusban

Horváth Péter vezérigazgató egy csütörtöki rádióinterjúban hozzátette, ezt a várakozást erősítik a januári adatok is. Jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt sikerült átmenteni 2023 elejére is, januárban 1,9 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon az utazók, ami 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, mondta.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ígéretes kezdés után februárban a foglalások száma már elérte a 2 millió vendégéjszakát, ami 10 százalékkal haladja meg a tavaly februárit. A tavalyi első negyedév 5,9 millió vendégéjszakája után az előrejelzések 6,3 millióval számolnak az idén.

 

Vendégmágnes nyári rendezvények
Több fontos nyári esemény is nagy hatással lesz az idegenforgalomra. Például a Veszprém-Balaton 2023 - Európa Kulturális Fővárosa köré szerveződő rendezvénysorozat és az augusztusi atlétikai világbajnokság is számos vendéget hoz majd Magyarországra. A vb-re már most 189 ezer éjszakára kötöttek le foglalást az érdeklődők és turisztikai szempontból a versenyek televíziós közvetítései is jelentős reklámértéket jelentenek, tette hozzá.
Az elmúlt évet értékelve elhangzott, hogy 14,2 millió vendég csaknem 40 millió éjszakát töltött Magyarországon, ez alig maradt el a 2019-es rekordévtől. A szálláshelyek tavaly 668 milliárd forint árbevételt generáltak, reálértéken ez 583 milliárd forintot jelent, mely 52 százalékkal magasabb, mint 2021-ben.

NTAK szerepe, jönnek a vendéglátósok

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) esetében azzal, hogy 2019 óta 45 ezer szálláshely napi szinten, valós időben küldi az adatokat a rendszerbe, többek között létrejöhetett az adatalapú marketingkampány, maguk a szolgáltatók is széles körben támaszkodnak az adatokra - jegyezte meg.
 "Az idei év legnagyobb innovációja az lesz, hogy több mint 50 ezer vendéglátóegységet és több ezer attrakciót is bekapcsolunk 2023.07.01-től. Ha ez megvalósul, akkor 2023-ban a teljes turisztikai ökoszisztéma digitalizálását elérjük, melyek segítik az adatalapú döntéshozatalt. Ezzel még célzottabb marketingkampányokat tudunk végrehajtani", fejtette ki a vezérigazgató.
 Külön kiemelte, hogy a kormány elindított egy 70 milliárd forint keretösszegű nyílt pályázatot az ágazati szereplők energiaköltségeinek enyhítésére.

Ügynökségi stratégia, turisztikai trendek, visszatér a kínai piac
2023 és 2030 között az MTÜ célja, hogy Magyarország Közép-Európa vezető desztinációja legyen 20 millió vendéggel, akik 50 millió vendégéjszakát töltenek el itt. A cél az, hogy a turizmus-vendéglátás szektor akár 16 százalékkal is hozzájáruljon a GDP-hez. 2022-ben ez becsléseink szerint 12 százalék volt, ami így is a teljes agrárszektor háromszorosa.
Az idegenforgalmi trendekkel kapcsolatban elhangzott, hogy Európában a turizmus idén már meghaladja a pandémia előtti számokat, globálisan majd 2024-ben éri el. "Az emberek be akarnak pótolni minden utazást, amit elmulasztottak, ez pedig egy feltorlódott keresletet okoz" - tette hozzá. Példaként érzékeltette, hogy negyven napja nyílt meg a kínai piac és már 23 ezer foglalás érkezett Kínából Magyarországra.
 Végezetül hangsúlyozta, hogy a belföldi turizmusnak továbbra is kiemelt szerepe van, melynek motorja a SZÉP Kártya. Január végén 90 milliárd forint volt a kártyákon, ami a szálláshelyeken fog realizálódni. 2022-ben a SZÉP Kártya munkáltatói feltöltés összege 354,7 milliárd forint volt, ami csaknem 50 százalékkal magasabb a 2019-esnél.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.