MTÜ-vezér: július 24. az idei nyár eddigi csúcsnapja

Guller Zoltán szerint ez volt a legforgalmasabb nap a hazai turizmusban. Meg is indokolta, ezen mit ért.

A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv, mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.

 

Guller Zoltán hozzátette: idén eddig 103 milliárd forintot költöttek a magyarok a vendéglátóhelyeken, ami jelentős növekedés az előző évi 87 milliárd forinthoz képest.
A júniusi 2,5 millió vendégéjszaka után júliusban nagyjából 5,5-5,8 millió vendégéjszakát tölthettek el a turisták a szálláshelyeken, és az augusztusi foglaltság is már több mint 3 millió éjszaka. Ezek alapján a vezérigazgató szerint jó esély van arra, hogy a belföldi turizmus "hihetetlenül erős" nyarat könyvelhessen el.
A tavalyi számokhoz képest június-júliusban is növekedést mértek. Idén júliusban ismét rekordot dönthetett a tavalyi után a belföldi turizmus, 17 százalékos növekedést várnak - mondta. Augusztusban is 3,5-4 százalékkal magasabb vendégéjszaka-számot jeleznek előre 2020-hoz képest.
Guller Zoltán szerint az emelkedés a turisztikai ügynökség kampányainak eredménye, mivel az adatok szerint a népszerűsített térségekben, településeken az országos átlagnál nagyságrendileg magasabb bővülést mértek. A leghatékonyabb Tokajban lett a kampány. Budapest és környéke, Szeged, és Gyula gyengébben szerepelt, ezt meg fogják vizsgálni - közölte.
A Balatonon és környékén a hétvégéken a tavalyinál alacsonyabb a forgalom, miközben a hétköznapok sokkal inkább megteltek. Az egynapos látogatók száma hétvégén 7 százalékkal csökkent, hétközben pedig 30 százalékkal nőtt a mobilcellák információk szerint a Balatonon, ez is jól mutatja az átrendeződést.
    

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.