MUISZ-vacsora: minden hely elkelt

Óriási érdeklődés kísérte a Magyar Utazási Irodák Szövetsége ez évi első vacsoráját, amelyet a napokban rendeztek meg a belvárosi Aszú étteremben. Közel hatvan fő jelezte részvételét az esten, ami végül valóban telt ház előtt zajlott.

A kiemelkedő érdeklődésnek vélhetően két oka volt: egyrészt ez volt az első alkalom, hogy az érdeklődők találkozhattak és beszélgethettek a MUISZ tavaly decemberében megválasztott új elnökével, dr. Erdei Bálinttal, másrészt mindenki kíváncsi volt a vacsora egyik meghívott vendégére, Ruszinkó Ádámra, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárára, aki tavaly ősz óta tölti be ezt a pozíciót.

Míg az új elnökkel bárki elbeszélgethetett az est folyamán, a helyettes államtitkár néhány órával a találkozó előtt betegsége miatt lemondta részvételét. Erdei Bálintot ugyanakkor számos aktuális kérdéssel kapcsolatban telefonon tájékoztatta Ruszinkó Ádám.

Egyebek mellett Erdei Bálint elmondta, hogy a szakpolitikus segítséget ígért a parlamenti belépők drágulásának ügyében, és a turistabuszok parkolásának problémáival is foglalkozik a tárca. Mint kiderült, Ruszinkó Ádám tavaly decemberben végigjárta a parkolás szempontjából kritikus helyeket a fővárosban, és hamarosan tájékoztatást ígért az érintettek részére. Ruszinkó Ádám és az NGM szakértője, Gyenizse Dorottya egyébként az Utazás kiállítás szakmai napján előadást tart aktuális utaztatással kapcsolatos kérdésekről. A helyettes államtitkár reményét fejezte ki, hogy a hamarosan elérhetővé váló új uniós pályázatokon (GINOP – informatikai fejlesztések) indulhatnak majd a hazai utazási irodák is.

A MUISZ által a legégetőbb problémákból összeállított lobbianyagot eljuttatják a szaktárcához – tájékoztatott a szövetség elnöke.

Erdei Bálint számos további aktuális kérdésről is tájékoztatta a hallgatóságot. Jó példaként említette, hogy a Gödöllői Királyi Kastély hamarosan publikálja 2016-ra érvényes árait, így a beutaztató irodák már ezzel tudnak kalkulálni jövőre. Elhangzott, hogy folyik a MUISZ honlapjának megújítása is, az oldal hamarosan állásbörze rovattal bővül. A tavaly elfogadott új szövetségi logó mellé új szlogen és plakát is készül, ezekkel kapcsolatban várják a tagság ötleteit, véleményét is.

Az is kiderült a vacsoraesten, hogy nem könnyű közös nevezőre jutni az ügyben, de keresik a megoldást. A MUISZ megjelent a Facebookon is, kéretik lájkolni az oldalt. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy várhatóan áprilisban vendége lesz egy hasonló estnek Szentgyörgyvölgyi Péter, a budapesti V. kerület polgármestere.

Aki figyelt, tanulhatott is a találkozón, ugyanis a Prezi képviselője bemutatta a világszerte egyre népszerűbb prezentációs eszközt. Előadásából az is kiderült, hogy elsősorban a történetmesélés digitális eszközeként érdemes tekinteni a magyar fejlesztésre, amelyet csak akkor használjunk, ha van időnk kitalálni és kidolgozni egy történetet, amelyet így látványos módon el tudunk mondani a hallgatóságnak. Jó hír, hogy MUISZ-tagok kedvezményes áron vehetnek részt a Prezi használatára oktató tanfolyamokon.

A jövőben egyébként a szakmai szövetség igyekszik majd minél több, ilyen kézzel fogható előnnyel járó szerződést kötni, hogy ezzel is vonzóbbá tegye az utazási irodák számára a tagságot.

Végezetül a rendezvénynek helyt adó étteremről el kell mondani, hogy ételeik kiválóak, szívesen fogadnak csoportokat és kétfős cigányzenekar teszi hangulatossá a vendégek estéjét a letisztultan elegáns vendéglátóhelyen.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.