Munkaerőgondok és minősítési kérdések a régióülésen

24 szálloda 36 képviselőjével, 24 társult tag és 8 előadó részvételével, azaz közel 70 fővel zajlott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Keleti Régiójának ülése április 5 -én Debrecenben, a Hotel Lycium**** - Kölcsey Központban.

A résztvevőket a házigazda Hotel Lycium**** szállodaigazgatója, a Keleti Régió vezetője Szerdi Zsuzsanna köszöntötte, az MSZÉSZ-t Könnyid László alelnök és Lukács Attila képviselte.

A szállodák beszámolói alapján az év első hónapjában mindenütt növekedés volt tapasztalható a szállodai mutatókban az előző évhez képest, többen 10% körüli, néhányan 15% emelkedést értek el és általában pozitívak az előrejelzések az év további időszakában is.

„A régiós kérdések nyomában” alcím jegyében összeállított szakmai tartalom bevezetőjeként Szerdi Zsuzsanna régióvezető egy csokorba, azaz 15 pontba szedte azokat a felvetéseket, javaslatokat, melyet a tagszállodák fogalmaztak meg a régióvezető és helyettesek „régiójáró” látogatásaik alkalmával. Továbbá ismertette, hogy a javaslatokkal kapcsolatban milyen kezdeményezéseket indítottak, hova továbbították a felvetéseket és ahol már tudott, eredményekről is beszámolt. Itt olyan kérdések kerültek szóba, mint a mindenkit sújtó munkaerő probléma, a Hotelstars Union minősítés kérdései, lakáskiadás jelenségének megjelenése a régióban, gyakornoki programok, végzett szakemberek és a szállodák összekapcsolása, stb. Az MSZÉSZ részéről Lukács Attila ismertette a régió statisztikai adatait, elemezte a 2016-os év kilátásait és beszámolt az aktuális lobbi témákról és az aktuális szervezeti ügyekről.

Dr. Hevessy Gábor, a debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotel**** igazgatója mutatta be önálló útkeresésüket az értékesítés területén. Rendkívül érdekes tapasztalatokat nyújtott az a rendszer, amit saját szállodájukra kifejlesztettek, mert kiváló példa arra, hogy a bevétel menedzsment elméleti alapjait hogyan lehet átültetni és alkalmazni a gyakorlatban és milyen eredményeket hozhat ez a szállodának.

Nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők Könnyid László alelnök, a hévízi Hotel Európa Fit ****sup szállodaigazgatójának beszámolóját arról, hogy milyen területeken és milyen módon működnek együtt a hévízi szállodák, melyet minden résztvevő példaértékűnek és követendőnek talált. Mindenki örömmel fogadta és üdvözölte Kelecsényi Ágnes beszámolóját az áprilisban induló Hotelstars szemléletformáló és edukációs kampányról. Ez az, amit a szakma már régóta nagyon várt - és várja a folytatást is.

Az ebédszünet után egy szakhatósági fejezet következett, ahol az ÁNTSZ, Tűzoltóság, NAV adózás valamint NAV vám és jövedéki szakterület egy - egy képviselője tartott tanulságos beszámolót az aktuális témákról, az ellenőrzési irányelvekről és az ellenőrzéseken tapasztalt hiányosságokról. Krompaszky Gábor közreműködésével a minőségi üzemeltetés kérdéseit járhatták körbe a résztvevők. Nagy tanulságokkal szolgáltak a bemutatott mystery shopping eredmények. Ehhez kapcsolódóan szóba kerültek a minőségi díjak, régiós tagszállodák számoltak be az ezzel kapcsolatos tapasztalatikról, gondolatairól.


Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.