Felnőtt játszótér, vízparti wi-fi és élménysétány a balatoni strandokon

A fizetős balatoni strandokon csaknem mindenhol változatlan belépőárakkal indul az idei szezon, a tó körül sok helyen kisebb-nagyobb strandfejlesztéseket hajtottak végre, kiemelt figyelmet fordítva az akadálymentesítésre - mondta Győrffy Árpád, a strandokról összeállítást közlő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek pénteken.

Még hűvös, 17 Celsius fokos a Balaton vize, de már sokan megmártóztak benne. A fizetős strandok zömmel csak a következő hetekben nyitnak ki, de többségükben már addig is lehet fürdőzni ingyenesen - tette hozzá Győrffy Árpád.

Az összesítés szerint a balatoni felnőtt strandbelépők árai helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakulnak idén is, árat - egy-két kivételtől eltekintve - nem emeltek az üzemeltetők. A víz minősége jelenleg kiváló, az átlagos vízszint 127 centiméter, a tó átlagmélysége jelenleg 375 centiméter.

Felnőtt játszótér és homokos strand

Siófokon a Nagystrand már május elején kinyitott. Az aranyparti és ezüstparti szakaszok továbbra is ingyenesek. Balatonberényben az egykori csúszda helyén "felnőtt játszóteret" alakítanak ki. Balatonlellén a napokban várják az engedélyt a nyolc éve minden szezonra megújított, 300 méter hosszúságú lídós rész kialakításához. Idén a magas vízszinthez alkalmazkodva nem a meder feltöltésével, hanem a partvédőmű megnyitásával szeretnék kiépíteni a homokos partszakaszt.

Fonyódon a Sándortelepi strandon 200 méter hosszú fövenyes partszakaszt alakítanak ki július 1-jére játszóterekkel. A strand továbbra is ingyenes lesz. Balatonfenyvesen a múlt heti vihar közel hatvanmillió forintos kárt okozott a nagyobb strandokon, a parti sétányon, dolgoznak a helyreállításon. Balatonvilágoson a Club Aliga strandján újjáépítik a büfésort és a vizesblokkokat.

Internet a strandon és élménysétány

Gyenesdiáson mindkét strandon fejlesztik a játszótereket. Keszthelyen a Városi strandon parti sétányt alakítottak ki, bővítik az internetszolgáltatás sávszélességét, kapacitását. Balatongyörökön a strand mellett élménysétányt alakítottak ki, és új központi fogadóépület épült infokommunikációs ponttal, pénztárakkal, vizesblokkal és baba-mama szobával.

Akadálymentes fürdőzés

Balatonakaliban a strandon felújították a teljes parti sétányt, új bejárókat, zuhanyzókat építettek. Révfülöpön a Császtai strandon komfortosították a régi kabinépületeket, mozgássérült illemhelyet és pelenkázó szobát is kialakítva. Mindkét strandon felszerelik azt a víznyomással működő berendezést, amivel a kerekesszékkel közlekedők is kényelmesen, biztonságosan, akár segítség nélkül is bemehetnek a vízbe. Ugyancsak a nehezen közlekedőket segíti, hogy a MÁV-val közösen akadálymentesre alakították a Császtai strandhoz vezető két vasúti átjárót. A zánkai községi strandon is a mozgássérültek lehetőségeinek javítása volt a fő fejlesztési cél idén. Balatonudvariban a település központjában és a Fövenyes településrész strandján is felszerelik a mozgássérültek bejutását segítő berendezést.

Alsóörsön mederhomokozással, új vízi bejárók beszerzésével, szabadtéri sporteszközök telepítésével, pelenkázásra, szoptatásra használható baba-mama szoba kialakításával készülnek a nyitásra. A balatonalmádi strandok egyik újdonsága, hogy a Wesselényi strandon két új büfét építenek.

Miniglfozhatunk is a strandon

Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strand egész évben nyitva volt, a pénztárak várhatóan csak pünkösdkor állnak üzembe. Az idei szezon újdonsága a Kisfaludy strandon készülő minigolfpálya. Az Eszterházy strand gyermeköblénél vízi élményelemeket telepítenek, a nyugati mólón pedig egy kivilágított szökőkutat alakítanak ki esti látványosságnak. Balatonfűzfőn mindkét strandon akadálymentes vízi bejáró létesül. A Fövenyes strandon a játszóteret is fejlesztik, továbbá a nagyobb biztonság érdekében részleges térvilágítást építenek ki és kamerákat telepítenek. Az infókommunikációs akadálymentesítés keretében Braille-feliratú táblákat is elhelyeznek.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.