Nicolas Schöffer kibernetikus szobraiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban

Először és utoljára látható hazánkban egyben az a több mint 2 milliárd forint biztosítási értékű rendkívüli gyűjtemény, amelyet a kinetikus szobrairól ismertté vált Nicolas Schöffer egykori műtermében tárolt munkáiból rendez a Műcsarnok, a művész özvegye közreműködésével.

A magyar származású, de főként Franciaországban alkotó Nicolas Schöffer egyfajta „futurisztikus-retro” hangulatot árasztó munkáiból október végén nyílik meg a kiállítás a Műcsarnokban, ahonnan 3 hónap után az anyag külföldre kerül.

Az elmúlt évtized legmagasabb biztosítási értékű tárlata a Műcsarnok kiállításainak sorában az október 30-tól látható Schöffer, melynek célja az 1992-ben elhunyt, világhírű „kibernetikus” művész újrafelfedezése. Minderre jó alkalmat kínál az is, hogy az UNESCO 2015-öt a Fény Évének választotta. Jóllehet, 1980-ban megnyílt ugyan a Nicolas Schöffer Gyűjtemény Kalocsán, a művész szülővárosában, mégis, Schöffernek utoljára 1982-ben volt jelentős tárlata Magyarországon. Az új kiállítást döntően a művész egykori műtermében, az özvegye tulajdonában lévő kibernetikus szobrokra építjük, s a tárlat megvalósításában aktív szerepet vállal maga Eléonore Schöffer is.

Az állami garanciával megvalósuló kiállítás ebben a valamikori műteremben tárolt hatalmas anyagból mutat be válogatást. A legnagyobb hangsúlyt a tárlaton a művészt ismertté tevő kibernetikus és kinetikus szobrai kapják, de emellett bepillantást nyújt az anyag a festőként induló Schöffer korai munkáiba, valamint a meg nem valósult építészeti, olykor város méretű terveiből fennmaradt vázlatokba is.

Schöffer kibernetikus szobrai a maguk korában úttörőnek, esztétikai szempontból hipermodern téri alkotásoknak számítottak. A kibernetikus szobrászat újfajta látásmódot adott a városi tereknek, ahol az alkotások nem csupán megjelennek, hanem a környezetre, pl. az időjárásra, hangra, fényre más-más módon reagálnak. Mai érdekességüket éppen az azóta felgyorsult, digitális-technikai forradalommal való összevetésük adja. Ma ezek a művek egyfajta „futurisztikus-retro” hangulatot árasztanak, azzal szembesítik korunk emberét, hogy milyennek láttuk közel fél évszázaddal ezelőtt a jövőt.

A tárlat kurátora Rockenbauer Zoltán és Szegő György. A képanyaggal gazdagon illusztrált, mintegy 180 oldalas reprezentatív album október 29-én vehető kézbe, de már mostantól előjegyezhető. Az így megvásárolt kötetet a kiállítás megnyitójáról Éléonore Schöffer aláírásával vihetik magukkal a látogatók.

Az album előjegyezhető: mucsarnok@mucsarnok.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.