Nyaralj a strandon!

A nyár beköszöntével mindenkit csábít a vízpart, hiszen ki ne szeretne a tikkasztó kánikula elől a hűs habokba menekülni? Budapest szerencsés helyzetben van, hiszen 13 strand és gyógyfürdő működik szerte a városban, melyek nem csak a turistáknak kínálnak jobbnál jobb szolgáltatásokat.

Fővárosunk a gyógyfürdők terén igazi nagyhatalom, de hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent, csak kevesen tudják. A gyógyvíz és gyógyturizmus nemcsak a külföldiek számára elérhető luxus, hanem OEP-támogatással is igénybe vehető. Ráadásul a strandolás és a gyógyfürdőzés akár kombinálható is, hiszen a három legnépszerűbb budapesti strand gyógyfürdőként is üzemel.

A legismertebb és egyben a legrégibb az idén 100 éves születésnapját ünneplő Palatinus, ahol 14 különböző medence várja a fürdőzőket. Termálmedencéi, amelyeket margitszigeti fúrt kutak táplálnak, elsősorban degeneratív ízületi betegségekre, ízületi gyulladásokra és a csontrendszer mészhiány okozta betegségeire nyújtanak gyógyírt. Az élménymedencék közt pedig sodrófolyosó, buzgár, vízsugármasszázs, nyakzuhany és látványszökőkutak találhatók, de multimédiás csúszda is várja a fürdőzőket, ahol csúszás közben nemcsak fényjátékban gyönyörködhetünk, de még zenét is lehet hallgatni.

A város legfiatalabb termálfürdője a Paskál, amely nem véletlenül lett a zuglóiak nagy kedvence. A beltéri gyógymedencék mellett kül- és beltéri medence is található a fürdőkomplexumban. Van több gyermekmedence, sőt külön tanmedence is, ahol az úszásoktatás mellett vízilabda-tanfolyamokat is tartanak. Nyáron pedig a strandmedence is gőzerővel üzemel. A hely különlegessége azonban minden kétséget kizáróan az aquabár és a geotermikus hővel fűtött szauna. A szépen parkosított fürdőben még az is vakáción érezheti magát, aki történetesen a közelben lakik.

Hetven éve a budapestiek nagy kedvence a Dagály, amely termálvizét saját kútból kapja, és elsősorban ízületi bántalmakban szenvedőknek segít a gyógyulásban, amire komoly gyógykezelések és egyéb wellness-szolgáltatások is épültek. A gyermek-, termál ülő-, és oktatómedencék mellett élménymedence is üzemel. Ebben pedig sodrófolyosó, pezsgőágy, whirlpool, nyakzuhanyok, buzgárok, tocsogós napozók szórakoztatják a kicsi és nagy fürdővendégeket.

Bármelyik strandot is választjuk, ne feledkezzünk meg a fényvédelemről sem – megfelelő naptej használatával elkerülhető a leégés, és másnap újabb vizes kalandokat próbálhatunk ki a hatalmas budapesti kínálatból!

Cikkünk a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. támogatásával készült. További információ: www.budapestgyógyfürdői.hu

(x)

Az írás az Indulj! magazin nyári számában olvasható, amely kapható országszerte az újságárusoknál vagy megrendelhető itt. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.