Ólaskertben és gépmatuzsálemek között a matyók fővárosában

Több mint háromezer kiállított műtárgy, félmillió látogató, bejegyzésekkel teli vendégkönyvek, különböző fejlesztések, gyűjtések és támogatások. Ezek a rövid mérlegadatok az idén 35 éves Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum munkájáról.

A hazánkban, de ma már néhány európai országában is ismert néprajzi, technika- és művelődéstörténeti ismereteket közvetítő intézményt 1979-ben alapították. A mezőkövesdi születésű és ma is élő gépész, Hajdú Ráfis János a feleségével együtt ajánlotta fel azt a magángyűjteményt, amely folyamatosan fejlődött és tematikus múzeum lett a matyók fővárosában. A Mezőkövesd Hadas városrészének szomszédságában található intézmény tavaly január 1-jétől a városi önkormányzat fenntartásában tevékenykedik. Az értékmentő munkáját, a gyűjtemény gyarapítását pedig immár másfél évtizede a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Közhasznú Alapítvány támogatja.

Különleges, élményekkel teli világba érkezik a látogató, aki ezt a régmúlt időket felidéző kiállítást végigjárja. Kalauzunk Kádár Zoltán gépészmérnök, a múzeum vezetője lapunknak elmondta, hogy csaknem ötezer négyzetméteren, skanzen jelleggel, a környezetbe jól illeszkedő épületekben, illetve gyűjteményi csoportokban mutatják be a mezőgazdaságban és iparban egykor használt erő- és munkagépeket. Az érdeklődők láthatják a 19. század közepétől állati igaerővel működtetett eszközöket, illetve azokat technikákat, melyeket már a 20. század második felében fejlesztettek ki és alkalmaztak.

Az egyetlen ólaskert Mezőkövesden

A múzeum munkatársai arra törekszenek, hogy bemutassák a paraszti és uradalmi gazdálkodásban egykor alkalmazott mezőgazdasági gépeket. A kiállítások egyik nevezetessége a bejárattal szemközt épített ólaskert – a tüzelős óllal, a lóistállóval, a hidassal és a magházzal, amely ma már az egyetlen ilyen Mezőkövesden. Ennek segítségével ismerhetik meg a helyi paraszti kultúrát a látogatók. A tárlat különlegessége a lokomobil park, ahol hatvan gépet láthatnak felsorakoztatva a vendégek. A több mint száz különböző gyártmányú és méretű stabil motor mellett nagyszámú régi traktort és önjárót is bemutatnak. Ezek mellett egykori lovas járgány, továbbá vízierőgép is része a muzeális eszközöknek. De vannak itt korabeli tűzoltó kocsik, áramfejlesztő aggregátorok és díszes bemutatójával a kovácsműhely is vonzza a látogatókat.

Ebben a múzeumban valamikor használt cséplőgépeket, magtisztítókat, darálómalmokat és egy fennmaradt kékfestő műhely berendezéseit is őriznek. Ezek mellett az élő matyó népművészetet – a bútorokat, illetve a konyhát – bemutató tárlat is várja a felfedező útra érkezőket. A múzeumban a legrégibb stabil motor 1888-ból származik. Ahogy emlegetik, ez volt a motorok hőskora. A mobilok közül pedig a legkorábbi egy 1895-ös Mayer-típusú benzines, petróleummal működtetett lokomobil.

Együttműködések az egyetemekkel

Kádár Zoltán arról is tájékoztatta a Turizmus Online-t, hogy idén szeptember első szombatján tartják a XVI. országos mezőgazdasági gépésztalálkozót Mezőkövesden, ahol megemlékeznek a múzeum fennállásának 35. évfordulójáról. Ebből az alkalomból tablókiállítással is készülnek, melynek segítségével felidézik az eltelt három és fél évtized múzeumi eseményeit. Előadást tartanak az intézménynek az oktatásban és Mezőkövesd turizmusában betöltött szerepéről is. Egyébként szoros kapcsolatot ápolnak a Miskolci, a Szent István, az Óbudai és a Budapesti Műszaki Egyetemmel. A hallgatóknak itt tartják a nyári szakmai gyakorlatukat.

Ez a kiállítóhely a jellegénél fogva egyedülálló Kelet-Magyarországon, különleges értéket képvisel, melyről az elmúlt években több kiadványt is megjelentettek. A legújabbat tavaly húsvétkor adták ki a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. Különösen a családok és a gyermekek körében kedvelt a gyűjtemény, miután a traktorokat ki is próbálhatják a helyszínen. Sőt, rendszeresen, szakmai tájékoztatással, működés közben ismerhetik meg a gépeket, berendezéseket a kíváncsiskodók. A már említett alapítvány segítségével 2006-ban, majd 2012-ben két új telekrésszel gazdagodott a múzeum, melyeket az intézmény szomszédságéban sikerült megvásárolniuk. Így elkezdték a területbővítést, és folyamatosan töltik meg műszaki tárgyakkal. Gépészeti látványtárakat alakítanak ki és elsősorban még működő traktorokat helyeznek el itt. Jelenleg 48 ilyen erőgéppel rendelkeznek, melyek közül 37 működőképes. Ezekkel is szeretnék közelebb hozni az érdeklődő turistákhoz a régi technikai eszközöket, amelyek egykor a mezőgazdasági termelést szolgálták.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.