OMÉK: a vadászati világkiállítás kísérőrendezvényeként

Október 7- 10. között rendezik a 2021. évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK) az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a HUNGEXPO területén, az E és B pavilonokban az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezésében. 

Dr. Nagy István agrárminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, az OMÉK idén egy olyan esemény lesz, amely nemcsak a szakmát, hanem az egész társadalmat megmozgatja határinkon innen és túl.

A szakmai, E pavilonban bemutatják az Agrárminisztérium szakmai programjait és interaktív formában azok eredményeit. A fókuszban az öntözésfejlesztés, az országfásítási program és a vidékfejlesztés áll majd, a kiváló magyar borok iránt érdeklődő látogatókat borszemináriumi tér várja. A kistermelői B pavilonban interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg hungarikumainkkal, kistermelői vásáron és mesterség-bemutatón vehetnek részt, a kisebbeket pedig egy gyermeksziget várja. Az őshonos udvarban pedig bepillantást nyerhetnek a hazánkban tenyésztett állatfajok, -fajták és védett őshonos magyar haszonállatok sokaságába.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte az OMÉK a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar seregszemléje és a magyar vidék bemutatkozása kétévente a fővárosban. Hagyományos értelemben vett kiállítás, ahol helyet kapnak szakmai és kulturális programok, tematikus rendezvények is. Az elmúlt másfél év megmutatta a magyar vidék erejét. Fontos, hogy az OMÉK-on való találkozások, a szakmai fórum mellett láthatóvá tegyék a vidék erejét és széles körben bemutassák, hol tart a magyar agárirum. Másrészt fogyasztásösztönző kampányaik fontos része a tudatos vásárlásra való figyelemfelhívás és edukáció is, így vadhúsból, halakból készült ételeket és hozzájuk illő borokat is kóstolhatnak majd a látogatók. Emellett receptekkel, praktikákkal is készülnek, hogy a gasztronómiai élményeket megtapasztalva, otthon is el tudják készíteni majd a kiváló ételeket.

A rendezvényen a SVÉT-el együttműködve főzőverseny is lesz, illetve 8-10 000 fiatal agrárszakiskolást is várnak különböző szakmai programokkal. 

Forrás: Store Insider


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.