Országos Tourinform találkozó Budapesten

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében évente kétszer kerül megrendezésre az országos Tourinform találkozó a közel 140 Tourinform iroda vezetője részére. Ennek keretében, az idei évben először május 24-én, Budapesten, a Művészetek Palotájában találkoztak a Tourinform irodákat fenntartó szervezetek vezetői. Az eseményen a résztvevők naprakész információkat szerezhettek a turizmus jelenlegi helyzetéről, és lehetőségük nyílt szakmai tapasztalataikat megosztani egymással.

A rendezvényen Nyúl Erika, a MÜPA ügyfélkapcsolati igazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket. A továbbiakban Horváth Gergely átadta az MT Zrt. elismerését a minősítési rendszerben kitűnő eredményt elért irodák, valamint az 5, 10, 15 és 20 éve nyitva tartó születésnapos irodák vezetői részére. Előadásában a vezérigazgató a nemzeti turisztikai marketingszervezet megújult belföldi marketingtevékenységéről és aktuális kampányairól adott tájékoztatást. A Magyar Turizmus Zrt. a Tourinform Szövetséggel közösen köszöntötte az „Év Tourinformátora” díj ezüstérmeseit, Szabadi Olgát, a Tourinform Lenti irodavezetőjét és Máltesics Norbertet, a Tourinform Pécs munkatársát.

A konferencia meghívott előadója Dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője volt.

A Magyar Turizmus Zrt. részéről Maráczi Gábor, stratégiai és marketingigazgató beszélt a társaság honlapjának megújulásáról, Dr. Bocsi Andrea, az MT Zrt. TDM és Tourinform Koordinációs Irodájának vezetője pedig a Tourinform hálózat racionalizálásának eredményeit ismertette. A program további részében Mayerné Bocska Ágnes, a kaposvári iroda vezetője és Széchy Annamária, a Tourinform Hortobágy vezetője mutatta be irodájuk működését, majd Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai külképviseletének vezetője ismertette a külképviselet munkáját. A találkozó fórummal zárult, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt a szakmai tapasztalatcserére.

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 30 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve számukra az idegen környezetben való biztonságérzetet. Az első iroda 1981-ben kezdte meg működését, az országos hálózat kiépítése 1992-ben kezdődött. 2011-ben személyesen közel 2 millió turista kereste fel az irodákat. A Tourinform irodák a Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok, illetve TDM szervezetek finanszírozásában működnek.

Az országos turisztikai bevételek és az átlagos tartózkodási idő növelésében meghatározó szerepet játszanak: közvetítenek a kereslet és kínálat egymásra találásában. Folyamatos munkakapcsolatban vannak a települési, illetve megyei önkormányzatokkal és a területükön működő kulturális és kereskedelmi szolgáltatókkal. Az évente átlagosan közel 2,5 millió vendéget kiszolgáló Tourinform irodák információikkal keresletet gerjesztenek, amely a vállalkozók bevételeiben realizálódik, így az irodák tevékenysége közvetve jelentősen hozzájárul az állami turisztikai bevételekhez.

A Tourinform irodák feladatai:

- turisztikai információs egységként részei a magyarországi turisztikai információs hálózatnak;

- vendégszolgálati iroda a településen, a kistérségben;

- turisztikai információkkal látják el a területükre érkezőket szóban és írásban, versenysemleges módon közvetítik a szolgáltatók belföldi kínálatát;

- naprakészen tartják a NETA (Nemzeti Turisztikai Adatbázis) adatgyűjtő területükhöz tartozó adatait;

- kulcsszerepet töltenek be a települési, térségi turisztikai marketing gyakorlati megvalósításában a fenntartó által meghatározott követelmények szerint (kiadványok kiadása, útikalauzok, eseménynaptár, programfüzetek, szállásjegyzékek, kiállítás- és rendezvényszervezés stb.)

A következő országos Tourinform találkozóra 2012 őszén kerül sor.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.