Összefogással dobogón maradhat Észak-Magyarország turizmusa

Két évtized nem hosszú idő, mégis nagyon fontos időszak zárult a Miskolci Egyetem húsz éve alapított Marketing Intézetének életében. Az oktatás mellett a kutatásban, a szaktanácsadásban is jelentős eredményeket értek el.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Dr. Piskóti István professzor, az intézet igazgatója, a Turizmus Tanszék vezetője lapunknak elmondta, hogy tíz éve turizmus-vendéglátás szakképzéssel is foglalkoznak, miközben az idegenforgalmi kutatómunka is megerősödött náluk. Ennek köszönhetően többen turisztikai témát választottak doktori disszertációnak. Jelenleg – egyebek mellett – a nemzetközi és a hazai tematikus utak helyzetét mérik fel és fejlesztésük módszertanával is foglalkoznak. A téma része az ipari örökség vizsgálata. Arra igyekeznek választ adni, hogy a jövőben az ipari örökséget miként használhatják turisztikai termékként. Ebben nemrég svájci együttműködést alakítottak ki, amely közös kutatómunkát jelenthet a következő időszakra.

TDM-ek, vállalkozók és önkormányzatok

A másik fontos szakterületük a desztinációs marketingkutatás, amely régi témája az intézetnek. Elsősorban város- és térségi marketingvizsgálattal foglalkoznak. Összehasonlító kutatást folytatnak a hazánkban fél évtizedes múltra visszatekintő turisztikai desztinációs menedzsmentek (TDM-ek) munkájáról. Dr. Piskóti István megerősítette, hogy tapasztalataik szerint a TDM-ek fontos szerepet töltenek be a hazai turizmus életében. Az elmúlt időszakban a vállalkozókkal, az önkormányzatokkal szoros kapcsolatokat építettek ki a településeken folyó turisztikai elképzelések megvalósítására. Közreműködtek a márka- és a termékfejlesztésben, illetve azok népszerűsítésében és értékesítésében is.

A Miskolci Egyetem Marketing Intézete nemrég harmadik alkalommal rendezte meg országos városmarketing versenyét. Ezen 25 hazai felsőoktatási intézmény 40 csapata vetélkedett egymással. A megmérettetésen a turisztika került előtérbe a városmarketing feladataiban. A pályamunkákat harminc magyar város önkormányzatának kiírására készítették. A vándordíjat a miskolci egyetemisták csapata nyerte el, a „Szikszó város turisztikai lehetőségeinek vizsgálata” című tanulmánnyal.

Ezzel is azt bizonyították, hogy a marketing intézetben magas színvonalú oktató-kutató munkát végeznek, és az egyetemről kikerülő turizmus-vendéglátás szakos hallgatók a gyakorlatban is megállják a helyüket. A tudásuk fő erőssége a fiatal szakemberek marketingszemléletében rejlik.

A stratégiára épült pályázatok sikere

Az egyetem az észak-magyarországi turisztikai régió életében is fontos szerepet vállal. Szoros kapcsolatot alakítottak ki a Magyar Turizmus Zrt. régiós marketing igazgatóságával. Nemrég például közös szakmai tréninget szerveztek a Heves, a Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében működő TDM-ek munkatársainak. Dr. Piskóti István arra is utalt, hogy az intézetben dolgozók korábban részt vettek az északi régió turizmusának 2007-2013 közötti időszakra szóló fejlesztési stratégiájának kidolgozásában is. Az elmúlt hat évben erre a stratégiára épültek azok a sikeres pályázatok, amelyekkel jelentős támogatásokhoz jutottak az érdekeltek a három megyében megvalósított turisztikai fejlesztésekhez. Ezek hatására erősödött a kulturális turizmus, létrejöttek a TDM-ek, a várklaszterek. Gyarapodtak a múzeumok, például Egerben és Miskolcon, illetve felújították az edelényi, illetve a hernádvécsei kastélyt is. Egymáshoz kapcsolódó közös fejlesztésekkel hozták létre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több település részvételével a História völgyet.

Előrelépés komplex termékfejlesztéssel

A professzor szakmai tapasztalatai alapján elmondta, hogy Észak-Magyarország természetföldrajzi adottságai, épített emlékei, hagyományai, a tokaji, a mátrai, a bükki és az egri borvidék kínálatai, a hagyományok és a kiváló ételek garanciát jelentenek arra, hogy turizmus tovább fejlődjön. Erősödhet a gyógy-, de különösen a kulturális turizmus, illetve a borra és a gasztronómia különlegességeire alapozott idegenforgalom.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.