Ősszel sem csökken az utazási kedv

A magyarok az idei évben a hazai utazásokat részesítették előnyben, elsősorban pihenésre vágytak és autóval indultak útnak, az utazási kedv pedig a főszezon lezárultával sem csökken – derült ki a Reacty Digital nyár végi felméréséből, mely nem, kor, illetve a lakóhely régiója alapján reprezentatív a 18-79 éves magyar lakosságra nézve. A járványhelyzet sokak nyaralását befolyásolta, de legtöbben úgy érzik, nem (emiatt) kellett módosítaniuk a terveiken.

A 18-79 éves korosztály bő harmada (35%) utazott el belföldi fizetős szálláshelyre 2021-ben augusztus végéig, míg külföldi célpontot csupán tizedük választott ebben az időszakban. A bel- és külföldön utazók között előfordulnak átfedések is, így összességében a lakosság kétötöde nyaralt valamerre idén. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel utazott. A belföldi célponttal rendelkezők leginkább a 3-4 éjszakás pihenést választották, míg külföldre ennél valamivel hosszabb időre mentek, legtöbben 5-7 éjszakára. A 18-29 éves korosztályra jellemző leginkább, hogy 2 éjszakás, „hosszú hétvége” jellegű utazást vállalnak és akár külföldre is elutaznak ilyen rövid időre.
 
A belföldön nyaralók elsősorban online, közvetlenül a szálláshely weboldalán keresztül foglaltak szállást (42%), de népszerűek az online szállásfoglaló oldalak vagy alkalmazások is (30%). A külföldi foglalások esetén már csak az utazók negyede vette igénybe a szálláshely saját weboldalán történő foglalást és inkább a gyűjtőoldalakon keresztül (43%) választottak. Határon belüli utazások esetén a Szállás.hu emelkedik ki (62%), míg külföldi célpontnál egyértelműen a Booking.com (78%) áll az élen a szállásfoglaló oldalak közül.


A belföldi utazók közel fele (44%) választotta a Balatont (is) célpontnak - legnagyobb arányban a fiatalok – negyedük pedig hegyvidékes területre (is) utazott. Külföldi nyaralások esetén a legnépszerűbb célpont egyértelműen a szomszédos Horvátország (29%), de Görögországba és Ausztriába is nagy arányban utaztunk. Közlekedési eszközként autót a külföldre utazók kétharmada (66%), míg repülőt közel harmaduk (28%) választott.

Az itthon utazók háromnegyede egyszerűen csak pihenésre, kikapcsolódásra vágyott, közel kétötöd (38%) választotta a wellness valamilyen formáját, bő harmaduk pedig városnézés (35%), illetve kirándulás/túra (35%) miatt utazott. Külföldön is a pihenésé (64%) volt a főszerep, de a határon túlra látogatók wellness helyett inkább városnézéssel (42%) és kirándulással/túrával (34%) töltötték idejüket.


A felnőtt magyarok kétötöde eredetileg sem tervezett utazást az idei év eddig eltelt részére és ennek megfelelően nem is volt nyaralni. Az utazástól nem elzárkózók közel fele úgy érzi, a járvány egyáltalán nem befolyásolta a nyaralási terveit, az előzetes elképzeléseknek megfelelően tudott utazni, vagy esetleg teljesen más, a járványtól független indokból volt szükséges módosítani tervein. Az utazást tervezők közel negyede (23%) jelezte, hogy a pandémia miatt kellett lemondania az utazást, ennek hátterében állhat a megbetegedéstől való félelem, valamint a lezárások, de az anyagi helyzet megváltozása is adhatott okot a tervek módosítására. A korábbi vakációs tervekkel rendelkező 18-79 évesek harmada jelezte, hogy kifejezetten a koronavírus miatt kellett változtatnia az utazás helyszínén (pl. külföld helyett belföld), időpontján és/vagy hosszán.


A felmérésből az látszik, hogy az utazási kedv nem csökken a főszezon végével sem, a 18-79 éves lakosság közel harmada (29%) tervez belföldre, szűk tizede (9%) pedig külföldre utazni idén az őszi-téli időszakban, ami megközelíti az eddig utazók arányát. Az idén már valahova utazók közel fele szeretne még ebben az évben belföldre, közel kétötöde pedig külföldre utazni, míg az eddig otthon maradók hatoda választ belföldi célpontot a jövőben és csupán 3 százalék vágna bele külföldi útba.



A felmérést 500 fő megkérdezésével 2021. augusztus 23. és szeptember 14. között végezték. A kutatás a Véleményem Van (Veva.hu) online kutatási közösség tagjainak körében készült. Az adatok nem, életkor és régió szerint reprezentálják a 18-79 éves hazai lakosság véleményét.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.