Őszi állatmustra a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Novemberben minden hétvégén darulesre várja a természet kedvelőit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, amely szezonzáró szakvezetéses túrát is szervez a szarvasi állatparkban, és Márton-napi programmal is kedveskedik a családoknak - tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t.

Novemberben minden szombaton 14.30-kor kezdődik a darules a kardoskúti Fehértónál, ahol napnyugtáig lehet megnézni az éjszakázóhelyre behúzó darvakat és nagy lilikeket. A Kardoskúti Fehértó évszázadok óta olyannyira kedvelt természetes megálló a darvak számára, hogy olyankor is leszállnak itt, ha nincs víz a mederben.

A darvak esti behúzása az éjszakázóhelyre igen látványos. Mielőtt a tóra leszállnának, előbb annak 3-5 kilométeres körzetében, előgyülekező-helyeken csoportosulnak. Amikor már majdnem teljesen besötétedik, egyszerre több ezer daru hangos krúgatásokkal behúz a tóra.
A madarak egészen az első kemény hidegekig, illetve addig maradnak Magyarországon, amíg táplálékot találnak a környező kukoricatáblákon. Ha útra kelnek, igen hamar, egy-két nap alatt elérik az észak-afrikai partokat. Enyhébb teleken előfordul, hogy sok daru nem megy tovább, hanem a Dél-Alföldön tölti a hideg évszakot.
Most vasárnap délelőtt Szunnyad a park címmel szezonzáró szakvezetéses túrát tartanak Szarvason a Körösvölgyi Állatparkban. Megfigyelhető lesz a dámszarvas bika barcogása, amelyet olykor még megtör az állatpark gímszarvas "királyának" bőgése. Boróka és Liza, a park rókái már téli bundát öltöttek, ahogy az európai bölények is elkezdték növeszteni a vastag, téli szőrzetet - olvasható a programajánlóban.
November 9-én, szombaton Márton-napi kézműves foglalkozásokat és egy Sinka István életéről szóló előadást szerveznek a Bihari Madárvártán. Ugyaninnen indul szakvezetéses túra, amely során a vadludakat lehet megfigyelni 10 és 12 óra között, amikor a környező falvakból visszatérnek inni és pihenni a Begécsi- vagy az Ugrai-halastavakra.
Idén a meleg ősz miatt később kezdtek beáramlani a területre az északon költő vadludak. Első csapataik október 20-a körül, mintegy háromhetes késéssel jelentek meg. A vadludak legnagyobb tömegét a nagy lilikek alkotják, melyekből október végén 4-5 ezer példányt figyeltek meg a nemzeti park területén. A várható lehűléssel számuk november elején jelentősen megnövekszik. Emellett mintegy 2000-2500 nyári lúd is tartózkodik a térségben, és 15-20 rétisast is láttak a természetvédelmi szakemberek a tavak környékén.
November utolsó hétvégéjén közös adventi készülődés és játszóház lesz Biharugrán.

Részletes információk a www.kmnp.hu oldalon olvashatók.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.