Rekordévet zárt a Pilisi Parkerdő

A Pilisi Parkerdőben idén új fajok jelentek meg, miközben a természeti kincsekre és a turisztikai létesítményekre kíváncsi látogatók létszáma is csúcsokat döntött. 

A természetben dolgozó erdészek számára az erdei életközösség folyamatos gyarapodása és a biológiai sokféleség megőrzése a legfontosabb.

Napjainkban igen ritka és örömteli eseménynek számít, ha őshonos fajok spontán visszatelepüléséről hallhatunk híreket, nem pedig fajok esetleges megfogyatkozásáról, vagy agresszívan terjedő idegen, invazív növények és állatok megjelenéséről. A Pilisi Parkerdő 2017-ben egy ilyen ritka eseménynek örülhetett: egy régi-új faj, a mocsári teknős megtelepedésének.

Nyár elején több olyan kistóban jelent meg és rakott tojást a mocsári teknős, amiket az erdőgazdaság szakemberei a „Parkerdő természetesen” természetvédelmi program keretében, uniós támogatás segítségével állítottak helyre.

Az erdei ökoszisztéma sokszínűsége szempontjából örömteli eredmény még, hogy a Pilisi Parkerdőben ismét fészkelt és sikeresen kiröptette fiókáit a visszatérő feketególya és rétisas pár. A fészkelési időben mindkét védett madárfaj különös nyugalmat igényel, emellett magas fákkal benőtt, vízállásokkal és patakokkal tarkított, változatos élőhelyet, amelyet a jelek szerint megtaláltak a Pilisi Parkerdőben. 

Ehhez minden feltételt biztosítanak a pilisi erdészek és a célirányos szakmai továbbképzések, hiszen a 2017-es munkálatok során további 2000 hektárral gyarapították az örökerdők területét: így már összesen 16 ezer hektáron kezelik úgy az erdőket a főváros környékén, hogy a folyamatos erdőborítás fenntartása képezi a szakmai munka legfőbb célját. 

A változatos és látványos erdőképet nyújtó erdők pedig természetszerűleg egyre több látogatót vonzanak. A parkerdők egyik legfontosabb funkciója, hogy egészséges kikapcsolódási és rekreációs lehetőségeket biztosítsanak a főváros környéki lakosság számára, amely cél teljesülését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2017-es év több turisztikai létesítményben is rekord látogatottságot hozott.

A leglátványosabb a „hagyományos”, bakancsos kirándulóhelyek nagy népszerűsége, amit a legközelebbi településtől is csaknem kétórányi gyalogútra lévő Prédikálószéki-kilátó látogatottsági rekordja mutat a legszemléletesebben: a 639 méter magas hegycsúcsra fél év alatt mintegy 20 ezer kiránduló kapaszkodott fel.

Ezen túl keresettek voltak a Pilisi Parkerdő ismeretterjesztő foglalkozásai is, hiszen az erdészek 2017-ben minden eddiginél több szarvasbőgés-hallgató túrát indítottak, és az erdei iskolák is az eddigieknél több, összesen 15 ezer gyermeket fogadtak programjaikon.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.