Rendhagyó stratégiai megbeszélés a turizmusról

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület a Riviéra-térség, Alsóörs, Csopak, Felsőörs, Lovas és Paloznak polgármestereivel rendhagyó stratégiai megbeszélés-sorozatot kezdett, mely „Riviéra reggeli” néven ismétlődik rendszeresen a jövőben is. 

Szükségessé vált a Riviéra térség fejlesztési stratégiájának frissítése, az aktuális és várható változások elébe menő összehangolt fejlesztések tervezése, megvalósítása. Az egyesület gondolat-ébresztőül elemezte a jelenlegi helyzetet, felhívta a figyelmet arra, hogy csakis minőségi szállás- és szolgáltatáskínálattal vehetik fel a versenyt a Riviéra települései európai versenytársaikkal, akik ma már csak egy kattintásra vannak tőlük.

Remek kezdeményezésnek bizonyultak az Alsóörsön, Csopakon és Paloznakon a szálláshelyek minőségi fejlesztésére kiírt, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület és az önkormányzatok közös kezelésében lebonyolított, az IFA visszaforgatásán alapuló pályázatok, melyek az országban másodikként valósultak meg és szép eredményeket hoztak már az első évben is.

Bíznak abban, hogy az állami irányítás is felismeri a balatoni szálláshely infrastruktúrára oly jellemző magánszálláshelyi rendszer tovább nem halogatható, állami vagy uniós források bevonásával történő fejlesztését.

Az egyesület megvizsgálta a versenytársak fejlesztéseit, jól bevált termékeiket és azok megvalósíthatóságát a Riviérán, kiemelt figyelmet fordítva a nyári főszezonon kívüli, őszi, téli, tavaszi szezonok megteremtését szolgáló ötletekre, beruházásokra.

Az utazások száma, a szabadon elkölthető jövedelem és a szabadidő világszerte folyamatosan nő. Az önkormányzatok és az egyesület közös célja az, hogy célcsoportokra szabott, egységesen megvalósított, kreatív ötletek által a Balaton Riviérája nyáron a Kelet-Balaton családbarát paradicsoma legyen, ősztől tavaszig pedig a testi-lelki egészségmegőrzés és az egészségtudatosság meghatározó piaci trendjeire építve, az aktív turizmusban, a gasztronómiában és a borturizmusban rejlő lehetőségek „újra-csomagolásával” egyfajta „gyógyvíz nélküli gyógyhelyként” komplex élményt kínáljon a turisták több célcsoportjának, és megteremtse a kiegyensúlyozottabb működés feltételeit a térségben.


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.