Stratégiai megállapodások a MIe közgyűlésen

A Magyar Idegenvezetők Egyesületének éves közgyűlése csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zajlott.

Deák Judit, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, mindenkinek érdeke, hogy felkészültek legyenek az idegenvezetők. Ehhez az egyesület a szervezést, tanulási lehetőséget, a kedvezményes szállást és közlekedési lehetőségeket biztosítja. A MIe éves közgyűlésén összefoglalták, miket értek el az elmúlt évben, de szó volt a jelenről és a tervekről is.

Az éves közgyűlésen a MIe három partnerrel írt alá stratégiai megállapodást. A Nemzeti Múzeummal kötött együttműködés értelmében a QR kódos plasztik kártyájukkal az egesület tagjai ingyen látogathatják a múzeumot, cserébe a MNM tárlatvezetők módszertani képzésében segítenek. 

A Proko Travel utazási irodával kötött stratégiai megállapodásuk értemében az iroda részt vesz a kiutaztató szekció munkájában, és a jövőben a MIe tagjai közül választanak munkatársakat. Prónay Bence  a turizmusonline.hu-nak elmondta, a Proko Travel marketingmenedzsereként egyetért a Mie céljaival, főleg azzal, hogy igényes idegenvezetőkre van szükség a piacon. Kiemelte, örül annak, hogy az irodáknak és idegenvezetőknek közös kommunikációs platformot biztosít a MIe. Itt párbeszéd folyhat a kötelezettségekről, bérezésről vagy a szakmát érintő egyéb kérdésekről, például, a csoportos utaztatás jövőjéről. 

A Via Sacra zarándok utazási iroda vezetésével zarándokszekció alakult a MIében, valamint együttműködésüknek köszönhetően, ez az iroda is az egyesület tagjai közül választja ki a jövőben az idegenvezetőit.

 A rendezvényen Deák Judit beszámolt róla, hogy az elmúlt év során a MIe csatlakozott az európai idegenvezetők összefogásához, a FEG-hez (European Federation of Tourist Guide Assotiations), sőt az általuk szervezett konferencián is bemutatkozott az egyesület.

 A Magyar Idegenvezetők Egyesülete 14 alapítóval indult el, jelenleg 180 tagot számlál. 3 tagú az elnökség, őket 9 taggal egészíti ki az így összesen 12 fős választmány. Ahogy korábban megírtuk, számos egyéb feladat mellett a MIe az idegenvezetői szakma színvonalának emelést tűzte ki célul.  A MIe az idegenvezetők továbbképzésében és oktatásában is aktív szerepet vállal, ezért szervez önköltségen térítéses tanfolyamokat vagy ingyenes bejárótúrákat, ahol a MIe tagjai részt vehetnek. Együttműködési megállapodást kötöttek például a Dohány utcai zsinagógával, melynek értelmében a zsinagóga képzésén résztvevő, a tematikából levizsgázó kollégák is vezethetnek az épületben. Hasonlóképpen alakul az együttműködés a Budapest Történeti Múzeumhoz tartozó Aquincummal. A Zsinagógában 11 vezetést tartottak a tagok számára, Aquinkumban 4 részes előadássorozat után vizsgázhattak a résztvevők.

Azt vallják, hogy egy adott úticélról a helyiek, vagy az intézményi dolgozók tudják a legtöbbet, akik a szervezett utakon ezt a tudást adják át, hogy az odaérkező idegenvezetők egy szélesebb, sokrétűbb, izgalmasabb tudással vághatnak bele a jövőben a munkába. Hamarosan Sopronban és Etyeken lesz ilyen programjuk, és nemrég volt Wekerletelepen.

Nem csak study tourok, hanem előadások is emelik a színvonalat: meghívott előadókkal ismeretterjesztő és turisztikai témájú előadásokat szervez az egyesület havi rendszerességgel, amin a MIe tagok részvétele ingyenes vagy jelképes összegű.

A tanuláshoz egyéb módokon is hozzájárulnak: most a holtszezonban kezdődött egy kiscsoportos, 40 órás tematikus nyelvi képzés, aminek hamarosan vége. Ehhez az egyesületnek köszönhetően ingyenesen biztosították a termet,  a résztvevőknek csak az oktatást kellett kifizetni, így 825 forintos óradíjjal tanulhattak az idegenvezetők.

 Az Idegenvezetők Világnapján pédául egy órás sétahajózást szerveztek a Dunánk idegenvezetést tanuló diákoknak. Régebben a tapasztaltabb generáció tanította a fiatalabbat, ez a gyakorlat napjainkra kiveszett. A MIe egyik célja, hogy a régi gyakorlatot visszahozza: a tapasztaltabb generáció mellé szegődhet tanuló, nem vetélytársként tekintenek a feltörekvő generációra.

 

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.