Százötvenezren a Kultúrházak éjjel-nappal programjain

Több mint százötvenezren vettek részt a tizenegyedik Kultúrházak éjjel-nappal sorozat programjain.

Mintegy négyezer közművelődési szakember és munkatársai, valamint 650 kulturális közfoglalkozott vett részt február 10. és 12. között a program lebonyolításában - ismertette a részleteket Závogyán Magdolna, az Emmi kultúráért felelős helyettes államtitkára a szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: megközelítőleg 700 intézmény és civil szervezet partnerként, mintegy 150 ezer fő pedig látogatóként erősítette a szakmai kezdeményezést, amely kétezer programot kínált az érdeklődőknek. A rendezvényeken több mint 1400 helyi közösség működött közre.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a Kultúrházak éjjel-nappal idei témája a mindennapi hagyományaink voltak. A témában megvalósult programok különösen fontosak, hiszen hagyományok újraértelmezése, az értékek felkutatása, megőrzése és ezek közvetítése kiemelt cél - mutatott rá, hozzáfűzve: a kulturális alapellátás keretében megvalósuló programok közelebb hozták a helyi lakosságot a kulturális értékekhez, a településen meglévő hagyományokhoz és azok művelőihez. "A néphagyományok megőrzése a közművelődési intézményhálózat egyik legjelentősebb, aktív résztvevői létszámot produkáló tevékenysége" - mutatott rá.

Závogyán Magdolna bejelentette, hogy a 2018-as Kultúrházak éjjel-nappal eseményt a tervek szerint február 2. és 4. között rendezik meg.

Az idei rendezvényhez kapcsolódva három témában hirdettek pályázatot. A sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó eseményen Závogyán Magdolna, Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke és Novák Péter, az esemény fővédnöke adta át az elismeréseket.

Az Így újítunk mi! szakmai innovációs pályázat fődíját a nyírgyulaji Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület SZAFI Tanoda Tündérkertje nyerte. Második lett a WekerleFeszt Művészeti Találkozó, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár rendezvénye, a harmadik helyzett pedig Szabó Csaba, a kecskeméti HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. munkatársa.

A Zoom a helyre! fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült képekkel nevezhettek az érdeklődők. A zsűri a beérkezett 409 fotóból első díjat adott Hörömpöli Tibor Szüreti felvonuláson készült képéért, második lett Hohl Judit Hírös Hét Fesztivál című munkája, harmadik Mészáros Gábor Lúdas Matyit nézve című fotográfiája.

A szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátok közül első lett Varga Ottó Lepkévé válás című munkája, második a Bálint Ágnes Művelődési Ház Mesefesztiválra felhívó plakátja, harmadik helyezett lett Károlyi László Telefondoktor című munkája. A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat vehettek át.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.