hirdetés
hirdetés

Székesfehérvár is pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért

Székesfehérvár is pályázik a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím elnyeréséért - jelentette be a település polgármestere. 

hirdetés

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Cser-Palkovics András a város Szent István-napi ünnepi közgyűlésén jelentette be, hogy a fehérváriak véleményének ismeretében a város elindul az "Európa Kulturális Fővárosa 2023" pályázaton.

Elmondta: az augusztus 15-én zárult konzultáció során több mint 3700 fehérvári nyilvánította ki akaratát. A válaszadók 93 százaléka támogatta, hogy Székesfehérvár induljon el a pályázaton.

A polgármester a bejelentéskor azt is elmondta: a városvezetésnek elhatározott szándéka, hogy Székesfehérvárt, a valamikori mezővárost, a jelen erős iparvárosát a térség, sőt az ország egyik kiemelkedő innovációs központjává, ehhez mérten pedig kulturális, szellemi gócpontjává tegye, mindennek eszköze lehet maga az EKF-pályázat.

Cser-Palkovics András a pályázat előkészítésére tíz szakértőből álló munkacsoportot hozott létre - olvasható az önkormányzati közleményben.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa viselheti. 

A 2023-as EKF-pályázat benyújtási határideje december 20. 

forrás: facebook.com
forrás: facebook.com

Várhatóan 2018. februárig szakértők bevonásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma által működtetett tárcaközi bizottság, valamint a brüsszeli szakértői testület is áttekinti a beérkezett pályázatokat, és együttműködve kiválasztják a végső körbe továbbjutó városokat.

A második körben a továbbjutó városoknak részletesebben kell kifejteniük konkrét terveiket. Ezt követően 2018 végén derülhet ki, melyik magyar település viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban.

Korábban nyolc város: Tokaj, Debrecen, Veszprém, Eger, Gödöllő, Győr, Szombathely és Miskolc döntött a pályázati részvételről, azonban ez utóbbi visszalépett a kezdeményezéstől.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai