Tarol a turizmus és az új kommunikáció szak

Idén a legidősebb felvételiző 61 éves volt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ő egyike az intézménybe jelentkező 5518 hazai és külföldi diáknak. A felvételizők száma összesen 12%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni - tájékoztatott kedden a főiskola.

A pótfelvételi még azoknak is kínál lehetőséget, akik esetleg nem érték el a szükséges 280 pontot, egyes szakokra ugyanis nem az érettségi és tanulmányi eredmények jelentik a belépőt, hanem kifejezetten a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény. A pótfelvételizők egy része duális képzésben is részt vehet, ők a főiskola keretein belül Európa egyik vezető számviteli vállalatánál, a Process Solutions-nél, és az országos lefedettségű KIT-nél szerezhetnek majd gyakorlatot. A pótfelvételi során a legújabb, Animáció mesterszakra is lehet még jelentkezni. A pótfelvételi jelentkezést július 27-től lehet beadni az e-felvételi rendszeren keresztül, ebben az eljárásban már csak egy szakra lehet felvételizni. A pótfelvételi ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki.

A főiskolán a legtöbb diák a Turizmus és vendéglátás szakra jár majd, a következő legnépszerűbb szak a Kereskedelem és marketing. Még mindig tartja magát harmadik helyen a Kommunikáció és médiatudomány, de felzárkózóban van a Gazdálkodási és menedzsment, valamint az emberi erőforrások szak is. Ez utóbbinak az erősödése országos tendencia is.

Az országos mutatók szerint viszont levelezőre egyre kevesebben járnak, a BKF-en mégis a tavalyihoz képest 4%-kal többen szeretnének ezen a tagozaton végezni. A mesterképzésekre 6%-kal, a felsőoktatási szakképzésekre 16%-kal több jelentkezés érkezett idén. Jelentkezés szempontjából erősen kezdett a BKF-en először meghirdetett Pénzügy és számvitel szak is, 110-en adták be jelentkezésüket, ezzel a Főiskola rögtön a legkeresettebb top10 intézmény közé került.

Egyre több a külföldi diák, a világ minden szegletéből jelentkeztek idén a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára. Brazíliából éppúgy adtak be jelentkezési lapot, mint Svájcból, de a legtöbben Ázsiából érkeznek majd. Ők angolul fogják a választott szakot tanulni, akárcsak a magyarok egy része, akik a már angolul is elérhető 14 alap- és 9 mesterszak közül választottak.

A főiskolára felvételiző magyarok fele budapesti, a másik 50 % az ország többi régiójából vegyesen jelentkezett. Az országos trendekkel párhuzamosan felvételizők között a hölgyek képviselik magukat nagyobb arányban, az összes képzést együtt véve 66 % a nők és 34 % a férfiak aránya. 

A főiskola üzleti, kommunikációs és turizmus képzéseiről augusztus 4-én pótfelvételi nyílt napot tart a Nagy Lajos király úti campusán, a művészeti képzésekről augusztus 5-én a Rózsa utcai művészeti központjában, a vidéki képzések iránt érdeklődőknek pedig augusztus 3-án Hódmezővásárhelyen. A diákoknak lehetőségük lesz közvetlen beszélgetésekre oktatókkal, aktív hallgatókkal, a művészeti szakokra jelentkezőknek pedig alkalmuk nyílik portfóliójuk bemutatására és egyéni konzultációra is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.