Térképre vittek több mint 250 Bauhaus épületet Budapesten

A legklasszabb budapesti épületünnep a Budapest100 minden tavasszal, amikor az adott témához kapcsolódó házak megnyitják kapuikat. A lakók vendégül látják a látogatókat, a felkészülés közben pedig megismerik egymást és saját házuk történetét - írja az Urbanista.

Idén száz éves a Bauhaus, a német képzőművészeti iskola. Elég közismert, hogy több tanára és diákja is magyar volt, a hatása pedig igen erős volt Budapesten. A szó szinte stílussá vált, és tulajdonképpen így hívunk idehaza minden háború előtti, koramodern épületet, akárki is tervezte azokat. Így gondolták a Kortárs Építészeti Központban is, amikor összeállították a 2019-es Budapest100 potenciális résztvevőit. A központi téma ezúttal ugyanis a Bauhaus lesz. Összegyűjtötték tehát azokat az épületeket, amelyek az akkori Budapest területén fekszenek, 1919 és 1949 között épültek, és valamilyen módon megjelenik bennük a Bauhaus hatása. Akár úgy, hogy tervezőik valóban kötődtek a németországi műhelyhez, akár csak úgy, hogy az arra jellemző stílusban dolgoztak. Az első listára több mint 250 épület került fel - de a lista még bővül.

Akinek a háza szerepel a listán, és szeretne bekapcsolódni, az itt jelentkezhet.) Merthogy a dolog úgy működik, hogy először kiválasztják azokat a házakat, amelyek részt vehetnek az eseményen. Aztán értesítik őket, és ha elég sok lelkes, otthonára büszke lakója van a háznak, belevágnak az eseménybe. Szóval az még nem biztos, hogy mindezek a házak látogathatók lesznek, de számunkra így is nagyon izgalmas a merítés. Aki szereti a stílust, az legalább azt láthatja, mi mindent érdemes kívülről megcsodálnia. 

Nem csak Bauhaus-épületek vesznek részt az idei Budapest100-on, hanem minden 1919 és 1949 között épült ház, aminek van valami köze az irányzathoz. Aztán ha minden jól alakul, és a lakók is úgy akarják, be is mehetünk ezekbe az épületekbe május 4-én és 5-én.

A Bauhaus épületeket bemutató séták egyébként egyre népszerűbbek: a sétákat szervező cégek kínálatában rendszerint található már egy ilyen program. 

Forrás: Urbanista Blog


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.