Tízmilliárd forintból fejlesztik a kisvasutakat

A legforgalmasabb kisvasúti vonalak kerülnek be a kormányzati keretből felújítható körbe – jelentette be Révész Máriusz kormánybiztos.

Kisvasutak fejlesztésére nyílik lehetőség a közeljövőben – írja a Magyar Idők. Tavaly decemberben tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a hazai kisvasutak fejlesztésére. A kormánybiztos elmondta, hogy az eredetileg javasolt 5,5 milliárd forintot emelték fel tízre, a pénzből elsősorban a miskolci LÁEV (Lillafüredi Állami Erdei Vasút), a gyöngyösi Mátravasút, a Királyréti Erdei Vasút, a Kemencei Erdei Múzeumvasút és a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút korszerűsítését szorgalmazzák.

Az érintett vonalak a legforgalmasabbak közé tartoznak. A LÁEV két vonallal üzemel; a fővonal Miskolctól Garadnáig 14 kilométer, a parasznyai szárnyvonal 16 kilométer hosszú. A Lillafüred–Garadna vonalon a vonatok mindennap közlekednek, munkaszüneti napokon sűrűbb a menetrend. A vonalon különjárat, sőt külön kérésre gőzmozdony is igényelhető. A vonalak múzeu­mokat, cseppkőbarlangokat és a híres Palotaszállót is érintik.

A kisvasutak fenntartását az országban a rendszerváltásig többnyire a MÁV biztosította, azóta a települések, illetve civil szervezetek nagy anyagi nehéz­ségek közepette végzik ezt a munkát. A központi fejlesztéssel nagyobb esélyük lehet a fennmaradásra, ha sikerül az idegenforgalmi attrakciók közé bekerülniük.

Forrás: Magyar Idők


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.