Több új turistavonzerőt is nívódíjjal jutalmaztak

Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat.

A Szent Margit Gimnázium Tornacsarnoka Félix Zsolt, Fialovszky Tamás építész munkája érdemelte ki a 2021-es Budapest Építészeti Nívódíjat. Nívódíj dicséretet kapott a Bánáti és Hartvig Építésziroda épülete (Bánáti Béla, Hartvig Lajos), az Eiffel Műhelyház (Marosi Miklós, Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes, Rabie Anisz), a Loffice Budapest Közösségi Irodaház (Paládi-Kovács Ádám), valamint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációja (Kőnig Tamás, Wagner Péter) - hangzott el az online eredményhirdetésén.

 

Az építészeti nívódíj fontos eseménye nemcsak a szakmának, hanem a fővárosnak is - hangsúlyozta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. "Egy ilyen pályázat lehetőséget ad arra, hogy elgondolkozzunk, azok az épületek, amelyek keletkeznek a városban, milyen szerepet töltenek be, de állást foglaljunk abban is, hogy milyen irányban szeretnénk, ha fejlődne a város arculata" - hangoztatta. Erő Zoltán, Budapest főépítésze elmondta: a főváros pályázatának célja egyebek mellett az, hogy rámutasson a jó minőségű, figyelemreméltó épületekre. A bírálat során az építészet minőségét tekintették elsődleges szempontnak, de a díjazottakkal a jövőbeli beruházóknak és építőknek is példákat szeretnének mutatni.

Csapó Balázs, a Budapesti Építészeti Kamara elnöke arról beszélt, hogy a beadott pályamunkák bírálatakor fontos szempont volt még az épületek időtállósága, amely egyebek mellett a használatban és az épületek esztétikai tartósságban is megjelenik. Idén nagyszámú jelentkező, mintegy 27 pályázat közül választották ki a legjobbakat. A pályaművekből rendezett kiállítás péntektől november 29-ig tekinthető meg a Fuga - Budapesti Építészeti Központban. A pályázat bíráló bizottságának a tagjai voltak Kerpel-Fronius Gábor ; Erős Zoltán, Csapó Balász, továbbá Benczúr László, Neville Zoltán, Soltész Noémi és Nagy Csaba építészek, valamint Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze. A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal lehetett nevezni, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.

A szállodák számára kiírt nívódíj pályázat eredményét november 23-án hirdetik ki.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.