Tour-operátorok értékelték a nyári szezont

Megfordulni látszik a charterpiac évek óta tartó mélyrepülése, az idén végre újra több magyar utazott bérelt repülőgépekkel, mint az előző években. Az általunk megkérdezett tour-operátorok többsége szerint is jobb volt az idei nyár, mint a tavalyi, bár egyesek óvatosak még a jövőt illetően.

Az idén nyáron minden hónapban magasabb volt a charterjáratokkal utazók száma, mint tavaly ilyenkor – mind Budapesten, mind Debrecenben. Pedig az év első felének adatai alapján Ferihegyen túl sok jóra nem lehetett számítani: januártól májusig minden hónapban visszaesést mutattak a számok, február kivételével. Mivel februárban hagyományosan alig-alig van charterforgalom, vélhetően egykét pluszjárat indulása dobta meg ennyivel a forgalmat. A fordulat júniusban érkezett, amikor a március–április–májusi két számjegyű mínuszok után újra növekedésnek indult a charteres utasok száma. A 6,6%-os bővülést júliusban igazi meglepetésként 14,2%-os plusz követte, augusztusban pedig 17,5%-kal pörgött fel a ki-, illetve beutazók száma. Ez a növekedés azért is érdekes, mert júliusban és augusztusban van a charteres főszezon, és ilyenkor nagyságrendekkel többen utaznak egyébként is, mint az év összes többi hónapjában. Tehát a főszezonban a növekedés összességében komolyabb utasszám-növekedést is eredményez.

Az már biztos, hogy az első nyolc hónap alatt 264 ezer charterutas volt Ferihegyről, míg tavaly egész évben 352 ezer főt regisztráltak, és a szeptemberi adatok is kiugróan jól sikerültek. A számok azonban némiképp félrevezetőek, mivel tartalmazzák a „beutas” charterek utasszámát is, vagyis a Japánból, Izraelből vagy a világ más országaiból érkező, nem menetrend szerinti járatok forgalmát, ráadásul minden utast kétszer – egyszer, amikor érkezik, másodszor, amikor távozik – számolnak. Ettől eltekintve a tendencia mindenképp növekedést mutat.

A tour-operátorok becslései szerint a tavalyi 130 ezer kiutazó magyar charterutassal szemben idén 150 ezer honfitársunk vette igénybe az utazásszervezők nem menetrend szerinti járatait. Összesítésünk szerint heti 60-70 üdülőjárat indult az idei főszezonban a két hazai repülőtérről, ezzel szemben tavaly csupán heti 50-55 járat közlekedett, 2013 nyarán ráadásul meg is rövidült a főszezon az egyiptomi forrongások miatt. Az idén Budapestről volt két olyan úti cél is, ahová tavaly nem indult különgép, az egyik az észak-ciprusi Ergan, a másik a görögországi Karpathosz, míg Debrecenből Zakynthosz volt az idei újdonság. „2013-ban 13 700 charterutasunk volt, 2014-ben ez a szám elérte a 18 000 főt.

A 2014. évi charterszezon a 2013. évihez képest jelentős fejlődést mutatott; a tavalyi bulgáriai (Burgasz), török (Antalya), tunéziai (Monastir) és német beutazó (Drezda, Erfurt, Lipcse) célállomások az idei évben is kivétel nélkül telt házzal üzemeltek” – közölte lapunk kérdésére Gulyás Péter, a Debrecen Airport forgalmi igazgatója.

A charter-légitársaságok közül – gyűjtésünk szerint – egyértelműen a Travel Service vitte el a pálmát, akárcsak tavaly, a második legkomolyabb forgalmat a Freebird Airlines bonyolította.

120 ezer utas a Travel Service gépein

A charteres üdülőforgalom idei erősödését alátámasztotta Farkas Attila, a Travel Service ügyvezetője is. Idén két repülőgépük állomásozott Budapesten, amelyek napi hat járatot bonyolítottak a főszezonban. Egyiptomba, Tunéziába és Törökországba jártak a gépek, amelyek összesen 120 ezer utast szállítottak. A Travel Service számára kedvező volt a Neckermann visszatérése partnerei közé. A charterforgalom növekedése Farkas Attila szerint több tényezőnek is köszönhető: egyrészt sok utasnak elege lett a fapadosok alacsony színvonalú szolgáltatásaiból, másrészt az utazásszervezők is belátták, hogy jobban járnak, ha összefognak, és közösen töltik az üdülőjáratokat. A téli szezonban Egyiptomba repülnek Ferihegyről a Kartago Tours, valamint az Anubis Travel utasaival, a Neckermann megbízásából pedig Tenerifére közlekednek. Jövőre is két gépük állomásozik majd Budapesten annak ellenére, hogy a Budapest Airport ismét jelentősen emelte díjait.

Alba Hotels – sikertermék a Neckermann-nál

„A 2014. nyári szezon egyértelműen sikeres volt a Neckermann számára. Számos újdonsággal jelentünk meg a piacon, amelyek pozitív fogadtatását jelzi növekvő utaslétszámunk – tudtuk meg a Neckermann munkatársától, Kálmán Pétertől. – Charteres üzletágunk kiemelkedő javulást ért el, egyharmadával növekedett, és egyéni úti céljainknál is növekedést tudtunk elérni. Kiemelkedő volt az eredményünk Törökországban, ahol majd ötven százalékkal növeltük a Neckermann által utaztatott vendégek számát. Nagy szerepe volt ebben a kizárólag nálunk foglalható Alba szállodáknak, amelyeket bevontunk a Neckermann Klub Oázis családi klub programjába. Szokásosan erős volt az előfoglalási szezon, így szinte minden úti célra jelentős kihasználtságot tudtunk elérni a nyár kezdetére. A legnépszerűbb úti célok köre nem nagyon változott a tavalyihoz képest: repülős úti célok esetében a török Riviéra és a görög szigetek, míg az autós céloknál Bulgária, Olaszország és Horvátország a három dobogós. Jelentős növekedést értünk el Tenerifén is, így reméljük, hogy a télen üzemeltetett budapesti indulású charterjáratunk idén is sikeres lesz, csakúgy mint a számos sí- (szezonnyitó síbuli Kaprunban), mediterrán (MSC hajós körút tenerifei indulással) és egzotikus újdonság (Antigua, Barbados, Grenada, Tobago, Dél- Afrikai Köztársaság, Namíbia)” – közölte Kálmán Péter.

Kartago Tours: harmincszázalékos plusz

„Összességében nagyon jó szezont zárunk, és ha nem jön közbe semmi, akkor harmincszázalékos növekedéssel zárhatjuk az évet – foglalta össze a Kartago Tours nyári tapasztalatait Hajducsi Tamás, az iroda marketingvezetője. – Ennek több oka lehet. Egyrészt kicsit élénkült az utazási kedv és talán kicsit nőtt a fizetőképes kereslet. Másrészt két fő úti célunk, Tunézia és Egyiptom esetében több éve küzdöttünk az arab tavaszt követő események negatív hatásaival. Szerencsénkre ebben az évben a két országban béke és nyugalom volt, így kezdenek visszatérni a turisták, és ez az eredményekben is látszik. Idén sikerült jól összeraknunk a kínálatot, és jól sikerültek a kampányaink is. Ezért jó eredményt hozott az előfoglalási időszak, amely ráadásul előretolódott február– márciusra. Április–májusban érzékelhető volt visszaesés, ekkor erősen kellett akciózni, viszont június közepétől, végétől beindult a szezon, és a gépeink szinte százszázalékos telítettséggel mentek a főszezonban.

Egyedül a Sharm el-Sheikh-i régió volt az, amelyet nehezebb volt eladni. Érezhető volt még kis visszaesés azoknál az európai úti céloknál, ahová fapados járatok járnak, és sokan már egyénileg szervezik meg az utazásukat. Azt még korai lenne kijelenteni, hogy jelentősen élénkült a magyarok utazási kedve, illetve a fizetőképes kereslet. Azt láttuk, hogy a legtöbb viszonteladó partnerünk is növekedett, így még mindig hatvan százalékban nekik köszönhetjük az elért eredményeinket.”

Kauciót emelt a Sun & Fun

„A Sun & Funnál az idei nyári szezon sokkal jobb volt, mint a tavalyi, ennek hatására az iroda harminc százalékkal, 320 millióról 420 millió forintra emelte vagyoni biztosítékát augusztusban. Az előfoglalási időszak kifejezetten erős volt, így a főszezonban nem nagyon kellett akcióznunk, csak szeptemberben, desztinációt tekintve pedig legfőképp Tunéziát” – közölte az utazási iroda tulajdonos-ügyvezetője, Tolga Deniz Sariyüce. A cég idei árbevétele elérheti a 2,2 milliárd forintot. A legnépszerűbb két desztinációjuk Törökország és Görögország volt. Antalya sikerének oka, hogy 85%-ban ötcsillagos szállodákat kínáltak ott. Jól fogytak a krétai és bulgáriai kapacitásaik is, 98-99%-ban töltötték a helyeket az egész szezonban.

„A forgalombővülés oka véleményem szerint, hogy nőtt a magyarok utazási kedve, ugyanakkor a viszonteladó partnerek bizalma és aktív munkája is hozzájárul a forgalombővüléshez. 2015-ben további bővülést tervezünk charterkapacitásban, illetve új desztinációkat is be fogunk vezetni. Az árualap bővülésével párhuzamosan jövőre 450 millió forintra növeljük vagyoni biztosítékunkat” – emelte ki az igazgató. Az iroda szilveszterre charterjáratot indít Törökországba, és goai, thaiföldi és dubaiji üdüléseket is kínál a téli szezonban.

Anubis Travel: télen sincs megállás

„Az Anubis Travel is erősebb nyári szezont zárt, mint egy évvel ezelőtt, különösen Egyiptom, Görög- és Törökország, valamint Jordánia szerepelt jól. Ennek az okát abban látom, hogy jó ajánlatokkal jöttünk ki a piacra – tudtuk meg Ahmed Bahgattól, az Anubis Travel ügyvezetőjétől. – Nem volt túl erős az előfoglalási forgalom, ugyanakkor last minute ajánlatokkal sem kell kijönnünk. A foglalások túlnyomó többsége az utak indulása előtt másfél hónappal vagy még annál is korábban realizálódott. Egyedül Mallorca iránt volt gyenge az érdeklődés. Az Anubis Travelnek ugyan több utasa lesz idén, mint tavaly, azonban nem gondolom azt, hogy az egész magyar piac jelentősen bővült volna. Tudomásom szerint ugyanis a charterjáratok töltése nagyjából a tavalyi szinten alakult. A téli szezonban sem állunk le, jordániai, egyiptomi, thai, izaeli és dubaji programokat kínálunk” – emelte ki Ahmed Baghat.

Keresték a drágább utakat

„Fantasztikus volt az idei nyári szezon a Taurus Reisennél, mert a cég forgalma 47%-kal nőtt – közölte Kálmán Krisztina irodavezető. – Sokkal jobb évet zártuk, mint 2013-ban, de mindenki keményen megdolgozott ezekért az eredményekért. Mind a Taurus csapata, mind a viszonteladók kitették szívüket-lelküket az utasokért ezen a nyáron. Azt tapasztaltuk, hogy egyre többen keresik a minőségi, drágább utakat, különösen Törökország és Hurghada esetében. Sokkal több volt az előfoglalás, mint a korábbi években. Természetesen kellett akcióznunk, hiszen tizennégy gépindulásunk volt hetente. Hurghada, Kréta, Zakynthosz, Észak-Ciprus és Tunézia volt a legnépszerűbb. Debrecenből egy kicsit nehezebb volt a tunéziai gép eladása, ami nem is csoda, hiszen 177 ülést kellett megtöltenünk. Összességében úgy érezzük, hogy nőtt a magyarok utazási kedve tavalyhoz képest.” A Taurus Reisen téli kínálatában megmarad a nyáron is kedvelt Hurghada és Monastir mint úti cél. Előbbibe minden szombaton, utóbbiba minden pénteken közlekedik charterjáratuk.

Franchise-hálózat a Green Travelnél

Jó szezont zárt a Green Travel, több mint 25%-kal növekedett az utasszámuk a tavalyihoz képest – mondta Mihálka Róbert értékesítési vezető. A Green Travel kínálatában idén is Törökország volt a legnépszerűbb, Zakynthosz pedig mint újdonság abszolút sláger volt, mind Budapestről, mind Debrecenből folyamatosan telítettek voltak a járatok, de a többi görög szigetre is 95% feletti volt a gépek töltöttsége. Málta és Bulgária is folyamatosan telt a nyár folyamán. A pozitív változást nemcsak a megnövekedett kínálat hozta, hanem az is, hogy elindították a Green Franchise- és Green Pont-rendszert, amelyhez olyan erős irodák csatlakoztak az egész ország területéről, amelyek magas törzsutasszámmal rendelkeznek. Az előfoglalási kedvezmények hatása is érzékelhető volt. A főszezonban abszolút nem maradtak szabad helyek, így ismét beigazolódott, hogy az előfoglalásnak igenis van értelme.

Licitáltak az utasok

Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgatója elmondta, hogy idén szeptemberig tavalyhoz képest 28%-os utasszám- és forgalomnövekedést realizáltak. Ennek oka a céges utaztatás emelkedése, a lakossági oldalon tapasztalt keresletnövekedés, az új úti cél, Karpathosz népszerűsége, valamint a Debrecen– Zakynthosz járat elindítása.

Már az előfoglalás időszakában érezhető volt, hogy az IBUSZ által programozott területek iránt jelentős a keresletnövekedés, így sikerült pluszkapacitásokat beállítani még tavasszal. Az előfoglalási kedvezményeknek köszönhetően a szezon beköszöntével nem volt szükséges a korábbi években megszokott árengedmények és last minute árak alkalmazása. A szezon, bár későn – június közepén –, de biztatóan indult, amelyet erős főszezon követett. Voltak hetek, amikor szinte „licitáltak” a megmaradt helyekre az utasok. Az augusztus 25-i héten váratlanul megállt ez a felfokozott érdeklődés, és idejekorán beköszöntött az utószezon, amikor csak jelentős kedvezményekkel és promóciókkal lehetett az utakat értékesíteni. A piaci túlkínálat tovább rontotta az értékesítési lehetőségeket. Az IBUSZ legnépszerűbb desztinációja idén Görögország volt, azon belül Zakynthosz, Korfu, Kefalónia és Karpathosz volt a nyár slágere. Rekordlétszámot utaztattak a görög szárazföldre, illetve Horvátországba is. Nőtt az igény a buszos utazásokra a görög szárazföld, illetve Zakynthosz, Korfu és Kefalónia esetében, itt szinte egész nyáron pótjáratok beállítása volt szükséges. A szezon vesztese idén Bulgária lett, ahol csökkent az utasszám, itt csak folyamatos akciózás mellett lehetett értékesíteni a helyeket.

Ciprus és Alicante volt a sláger

Skáfár Balázs, a Budavár Tours igazgatója elmondta, hogy az idei szezon sokkal jobban alakult, mint a 2013-as, a tavaly indult pozitív tendenciákat sikerült tovább erősíteni. Érezhetően javult az utasok vásárlási hajlandósága, az előfoglalás az elmúlt időszakok következetes munkájának is köszönhetően igen erős volt. A Budavár Tours akciózott is, hiszen Skáfár Balázs szerint enélkül a mai magyar piacon nehéz lenne érvényesülni, de lényegesen csökkenő mértékben és szinte csak elő- és utószezonban. Az akcióban az árakat azonban sohasem vitték nagyon alacsonyra, azok a normál piaci árakhoz viszonyultak. Az utazásszervezőnél idén Észak- és Dél-Ciprus volt a sláger, de szépen teljesítettek a görög szigetek és Spanyolország, azon belül is Alicante. Meglepően sikeres fogadtatásra találtak a „kalandkörutazások”, amelyeket jövőre tovább kívánnak bővíteni. Skáfár Balázs szerint is egyértelműen javult a magyarok utazási kedve tavalyhoz képest.

Minden hely elfogyott a főszezonban

Andreas Hámorszky, a hazai piacra újonnan belépő ETI magyarországi ügyvezetője is elégedett az idei szezonnal, egyértelműen nőtt az érdeklődés a szállodáik, az egyiptomi Red Sea Hotel lánc iránt. Akciókat is bevetettek, és volt kereslet a last minute utakra is, de a főszezonban többször előfordult, hogy minden hely elfogyott az ETI saját charterein. A nemzetközi ETI-hálózat legnépszerűbb desztinációja természetesen Egyiptom, Magyarországról pedig a legtöbben Hurghadára utaztak. Mivel Magyarországról idén kezdte el az utazásszervező a chartereztetést, csak jövőre lehet meghatározni az utazási kedv alakulásának változását az ETI viszonylatában.

Robinson Tours: jobb helykihasználás

Bár a forgalom és az utaslétszám a Robinson Toursnál a múlt évihez hasonlóan alakult, a garanciális és charteres helyek töltöttsége jobb volt, mint 2013-ban – tudtuk meg Jakócs Árontól, a Robinson Tours ügyvezetőjétől. Az előfoglalási időszak erősebb volt, mint 2013-ban, kevesebb last minute akciót kellett bedobni, és most is volt jó néhány olyan hét, amikorra előre minden desztinációra minden operátornak elfogyott a helye. Ez még egy érv lehet az utasoknak és az ügynököknek, hogy érdemes kihasználni az előfoglalást.

Bulgária, Törökország és Montenegró iránt is nőtt az érdeklődés, ami várhatóan folytatódik 2015-ben is. Az utazási kedv hasonló, mint tavaly, és 2015-re sem várható jelentős bővülés. A téli szezonban most is ajánlanak kedvező árú és európai színvonalú bulgáriai síparadicsomokat busszal és egyénileg. „Moszkva után hamarosan megnyílik a szentpétervári irodánk, amely az egyre erősödő beutasforgalom mellett az Oroszországba kiutazó forgalom még bővebb kiszolgálásához hivatott hozzájárulni” – tette hozzá Jakócs Áron.

Márkapartnerekkel dolgoznak

A Terra Reisen is növekedést ért el az idei szezonban. Tavaly volt az első év, hogy megfordult a trend, és mindkét évet egyjegyű növekedéssel zárta az iroda. Csákány Csaba, a Terra Reisen magyarországi igazgatója szerint a növekedést részben az okozhatta, hogy sokat foglalkoztak idén a partnereikkel, most először két study-tourt is szerveztek – egyet Horvátországba, egyet pedig Olaszországba. Elkezdték kiépíteni a Terra márkapartneri hálózatot, első körben tíz partnerirodával. Részt vettek az Utazás vásáron, kiadtak egy vásári katalógust horvát ajánlatokkal és egy Summer Special című, akciós ajánlatokat tartalmazó katalógust is, ráadásul szeptember közepéig tartották a 300 forintos euróárfolyamot. A szezon erősen indult, sok volt a foglalás, ez az előfoglalási kedvezményeknek volt köszönhető. Akcióztak is, de csak azokat a szálláshelyeket, ahol a szálloda vagy apartman maga adott akciós árakat. Csákány Csaba meglátása szerint mind az utazási kedv, mind az utazásra fordított összeg kissé felfelé ívelt az idén.

Népszerű Karpathosz

A főleg görög utakat értékesítő Personal Tours nyári szezonja már tavaly is jobb volt, mint azelőtt, és az idén is folytatódott a növekedés. Idei újdonságuk, Karpathosz nagy sikert aratott. Kréta és Rodosz volt az, ami kevésbé ment, de tavalyhoz képest az is erősödött – közölte Bajai Ágnes, az iroda ügyvezetője. Az előfoglalás majdnem háromszorosa volt a tavalyinak, az utószezon ellenben régen volt ennyire rossz. Végig kellett akciózniuk. Érzése szerint a magyarok utazási kedve nem nőtt a tavalyihoz képest.

Görögország tarolt

„Az idei mindenképpen jobb volt, amint a tavalyi szezon, az utasszám tíz-tizenöt százalékkal nőtt a tavalyihoz képest” – közölte Kiss Péter, az Apollon Travel értékesítési vezetője. Nagyon sok előfoglalás volt, főleg márciusig, aztán április májusban visszaesett az előfoglalások száma, utána megint nőtt. Keveset kellett akciózni, július végére a kapacitás 98%-a elfogyott. Karpathoszra minden helyük megtelt, és Kréta is népszerű volt. Úgy látják, hogy nőtt az magyarok utazási kedve.

Aeolus: pozitív meglepetés

„Az Aeolus sikeresnek könyveli el a 2014-es nyári szezont, szeptember elején ugyanis még a vagyoni biztosítékunkat is meg kellett emelni, mivel sokkal jobb lett az árbevételünk, mint amire számítottunk – tudtuk meg Katarina Hajnalova country menedzsertől. – Az Aeolus repülős útjai közül Dél-Kréta és Karpathos vitte el a pálmát, míg az autóbuszos utak közül Pargát és Tolót keresték a legtöbben. Nálunk az előfoglalás a szokásos számokat hozta, és azt is tudtuk, hogy last minute akciókra is szükség lesz bőven. Kellett akciózni, néhány előszezoni esetben erőteljesen. Irodánknak a fő profilja Görögország – itt szinte mindent el lehetett adni. Hogy nőtt-e a magyarok utazási kedve? Szerintem az utazási kedvvel sosem volt probléma, inkább a pénztárcákkal, a magyarok pénzügyi lehetőségeivel.”

TUI: óvatos növekedés

Taskár Tamás, a TUI Magyarország sales menedzsere szerint egy kicsit jobb volt az idei szezon, mint a tavalyi, bár idén már csak bécsi indulású utakat értékesítettek. A last minute ajánlatok iránti kereslet nagyon visszaesett, nem volt olyan roham, mint tavaly vagy az előző években. A hagyományos úti célok – Horvátország, Törökország, Görögország és Spanyolország – voltak népszerűek. Taskár Tamás szerint összességében nőtt a magyarok utazási kedve.

Telt ház Pargán

Kedvezően zárta az idei szezont a debreceni székhelyű Grand Tours. Nagy Sándorné Éva, az utazásszervező ügyvezetője elmondta, hogy a tavalyhoz képest hétszázalékos növekedést tapasztaltak, szeptember közepén már 33 800 volt az utasok száma. 2014-ben az előfoglalás jobban alakult, mint korábban, ami az előfoglalási kedvezményeknek köszönhető, náluk egyébként soha nincsenek last minute ajánlatok. A Grand Tours legnépszerűbb úti célja továbbra is Görögország, azon belül Parga, ahol már májusra eladták az összes szállásukat októberig. A többi görögországi desztinációnál is csak előszezonban voltak szabad helyeik, júliustól telt házuk volt mindenhol. Spanyolországban és Törökországban maradtak szabad helyeik. Az ügyvezető úgy gondolja, hogy nemcsak náluk nőtt az utasok száma, hanem a többi utazási irodánál is – 23 éves tapasztalatuk szerint a választások évében mindig több az utas, hiszen az emberek jobban elhiszik a „szebb jövőt”, így bátrabban mernek utazni, azt gondolják, a családi költségvetésbe ez is belefér.

Izrael és hajóutak

„Egyértelműen nagyobb a forgalmunk idén, mint egy éve, ennek oka lehet, hogy nőtt a magyarok utazási hajlandósága. Körutazásokkal és hajóutakkal foglalkozunk, ezért nálunk a tavasz és az ősz a legerősebb forgalmú időszak. Nyáron érezhető forgalomnövekedés volt a tavalyi évhez képest, idén először csoportos hajóutakat szerveztünk Chemol módra, idegenvezetővel, városnézésekkel dúsítva – ez nagy siker volt. Körutazásaink közül Portugália – és a válság kirobbanásáig – Izrael volt a sláger a nyári hónapokban. A hajózás pedig az utóbbi évek sikersztorija, meredeken emelkedik az utasok létszáma. Évről évre nő az előfoglalás aránya körutazásainkon. Idén kicsit nehezebb éve van az Egyesült Államoknak” – közölte Barta Krisztina, a Chemol Travel utazásszervezője.

A körutak mentek igazán

Sokkal több befizető volt ezen a nyáron, mint tavaly, és sokkal többen szerettek volna utazni. A körutazások esetében nem kellett akciózni, a klasszikus üdülőutaknál azonban igen, főleg Máltánál, elsősorban elő- és utószezonban – mondta el kérdésünkre Lerch Edit, az OTP Travel kiutazási vezetője. Népszerű volt Portugália, Izrael, Amerika, Horvátország és Olaszország. Az OTP Travelnél egyértelműen úgy érzékelték, hogy a magyarok utazási kedve nőtt tavalyhoz képest.

Rosszabb, mint tavaly

„Egyáltalán nem vagyok elégedett az idei nyárral. Sokkal rosszabb volt az idei szezon, mint a tavalyi – tudtuk meg Urbantsok Gábortól, az Unitravel ügyvezetőjétől. – A június nagyon nehéz volt, a szeptember pedig egyenesen botrányos. A főszezon még elment, az előfoglalási időszak pedig jobb lett, mint tavaly. Rengeteget kellett akciózni. Zakynthosz, Korfu és Mallorca jól ment, amit nehezebb volt eladni, az Dél-Ciprus és Kréta.” A magyarok utazási kedve nemhogy nőtt volna tavalyhoz képest, hanem még csökkent is Urbantsok Gábor szerint.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.