Tovább fejlesztik a Csabaparkot

A CsabaPark rendezvényközpont további fejlesztésére nyert el 739 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből Békéscsaba  - tájékoztatta az önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t.

A forrásból felújítják a volt Trófea szálló épületét, irodákat, fogadóhelyet alakítanak ki az épületben. Csabai kolbász tematikájú élményparkot, 5,2 kilométeres tematikus erdei sétautat, valamint egy 3,5 kilométeres rekortán futópályát hoznak létre a Parkerdő területén, ahol a zöldfelületet is rendezik, utcabútorokat helyeznek ki, cserjesávot telepítenek.

A CsabaPark fesztiválhelyszín komplex turisztikai fejlesztése e héten szerdán kezdődik, a korábban elnyert 1,3 milliárd forintos Top-keretből 215 millióért új látogatóközpontot, 156 millió forintból pedig egy új fogadóépületet építenek fel a park Körte sori részén, legkésőbb 2018. október végéig.

Utóbbi épület a tervek szerint bormúzeumként funkcionál majd, és a Csabagyöngye szőlő népszerűsítését szolgálja; a látogatóközpontban pálinkamúzeumot alakítanak ki. 

A CsabaPark fejlesztésének egyik fő célja, hogy a jövőben ott rendezhessék meg az országos népszerűségre szert tett Csabai Kolbászfesztivált a jelenlegi helyszín, a Sportcsarnok helyett.

Egy szeptemberi kormányhatározat szerint a kormány a Modern Városok Program keretében külön is támogatja a CsabaPark Gasztronómiai és Élménypark fejlesztését egymilliárd forinttal. A CsabaPark fejlesztését a kormány nyáron nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.