Turisztikai célú Public Art és Land Art pályázat Szentendrén

Közösségi interakciókra épülő, kötetlen műfajú, de Szentendrére utaló és fényképek készítésére, megosztására ösztönző alkotások létrehozására hív fel a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. A pályázat olyan ideiglenes jelleggel megvalósítandó, széles közönségréteget megszólító művészeti alkotások elkészítését célozza, amelyek alkalmasak a városban élők és az oda érkező vendégek figyelmének felkeltésére. Az alkotások létrehozásának elsődleges célja, hogy elősegítse Szentendre látogatottságának növelését, valamint hozzájáruljon a város népszerűsítéséhez.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kiíró olyan műveket vár a pályázóktól, melyek a pályázatban meghatározott helyszínekre vannak adaptálva, ahhoz szorosan kötődnek, és a környezettel interakciót kezdeményeznek. Az alkotóknak műveikkel elsősorban arra kell törekedniük, hogy az arra járókat fényképezkedésre és képeik megosztására ösztönözzék.

I. A pályázat tárgya

A kiíró a pályázóktól olyan kötetlen műfajú alkotásokat vár, melyek mindenképpen közösségi interakcióra épülnek. A létrehozott alkotás:
• legyen interaktív,
• témájában illeszkedjék a pályázat elsődleges céljához, amely Szentendre látogatottságának növelését, valamint a város népszerűsítését határozta meg,
• fontos, hogy a látogatókat ösztönözze fényképek elkészítésére és azok közösségi felületeken való megosztására,
• nem tartalmazhat pártpolitikai üzenetet és nem utalhat kisebbségekkel kapcsolatos megkülönböztetés ösztönzésére,
• megvalósításának költségbecslése legyen reális,
• legyen körüljárható,
• statikailag álljon meg biztosan és semmilyen körülmény esetén ne okozzon balesetveszélyt.

II. A pályázat helyszíne

A pályázat keretében Szentendre történelmi belvárosának területére várunk ötleteket. A projekt megvalósítására kijelölt helyszínek:
• 1 db Land Art pályamű közvetlenül a Duna-parton, a Duna-korzó vonalában;
• 1 db Public Art alkotás a Duna-korzó területén;
• 1 db Public Art alkotás – a Fő tér és környékének területén.

III. A pályázat időtartama

A megvalósuló alkotások installására 2017. május 1-május 15. között kell, hogy sor kerüljön és a műveknek legalább október 1-ig a helyükön kell maradniuk. A bontásra ezt követően kerülhet sor, melyre 14 nap áll rendelkezésre.

• Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A mű lehet: installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, multimédia.
• Egy pályázó több pályatervet is benyújthat max. 5 db-ig, illetve ugyanazt a pályatervet több helyszínre is be lehet adni.
• A megvalósítás konkrét helyét, idejét és időtartamát minden pályázatban pontosan meg kell jelölni.
• Az alkotóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a műveket nem őrzik, a közönséggel való találkozás, ill. az időjárás viszontagságainak hatásaival a tervezés során számolniuk kell. A pályázó a pályázatának beadásával tudomásul veszi, hogy a mű bármiféle sérüléséért, vagy megsemmisüléséért a kiíró nem vállal felelőssége.
• Az alkotónak kötelezettséget kell vállalnia a mű biztonságos elhelyezéséért. Ha a mű köztéren való elhelyezéséhez a helyszín biztosításán túl további engedélyek szükségesek, ezen engedélyek megszerzésében a pályázat kiírója segítséget nyújt, de ezekért anyagi felelősséget nem vállal.
• Amennyiben a mű létrehozása részletes statikai tervezést igényel, a pályázónak a pályázat megnyerése után, az elkészítés előtt a szükséges terveket el kell készítenie. Ha a mű elkészítése a megvalósulás helyének vagy környezetének megváltoztatásával jár, a felhasználás után a pályázó köteles az eredeti állapotot helyreállítani.
• A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot arra, hogy a zsűri javaslata alapján a pályázó költségvetését csak módosítva fogadja el, és annak korrekcióját kérje.
• A pályázat nyertesével a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. írásbeli szerződést köt.

IV. A pályázat keretösszege

A pályázat során kiosztható összeg a Land Art project esetében 100.000 Ft, a Public Art projektek esetében pedig 1.900.000 Ft, amely összegek az ÁFA-t már tartalmazzák. A nyertes pályázatok száma: 1 Land Art + 2 Public Art alkotás. (A művek megvalósulásához, installálásához és bontásához szükséges összes költséget a pályázatkiíró által az alkotóknak fizetett felhasználási díja fedezi, biztosítja.)

V. A pályázat jellege, formája

A pályázatot 1 nyomtatott és 1 digitális példányban (CD-n, DVD-n vagy pendrive-on PDF-formátumban) várjuk hagyományos postai úton, a VII-es pontban megadott határidőig, a következő címre:

Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft.
Szentendre
Dumtsa Jenő u. 22.
2000

• A pályázat jellege: nyílt, egyfordulós.
• A pályázaton bárki elindulhat, külön korhatár- vagy egyéb megkötés nélkül.
• A pályázat benyújtási formája: névaláírásos, a pályázathoz csatolni szükséges a pályázó adatait.
• A pályázat nyelve: magyar.
• A pályázati anyagnak a következőket kell tartalmaznia: koncepció (2000-4000 karakter terjedelemben); műleírás (pontos méretekkel, az anyag- és technológiahasználat megjelölésével, statikai tervvel, jellemzők megadásával); látványterv (rajz, számítógépes animáció, fotó vagy makett); költségvetés (amennyiben a mű megvalósításának költségvetése a pályázati keretnél nagyobb, csatolni kell a többletforrás meglétét igazoló kötelezettségvállaló nyilatkozatot is); szakmai életrajz; elérhetőségek (hagyományos és elektronikus cím, illetve telefonszám)
• Az érvényesség feltétele a nyomtatott példányon a pályamű aláírással való hitelesítése az alkotó részéről.

VI. A pályázat benyújtása és értékelése

A pályaművek beérkezési határideje: 2017. március 31., 16:00. óra. A pályázatban kikötött tartalmak utólagos hiánypótlására nincs lehetőség. (A határidőn túl érkezett pályázatokat a pályázatkiírójának nem áll módjában elfogadni.)

A pályázatokat szakmai kuratórium bírálja el. A 4 tagú szakmai zsűri legkésőbb április 10-ig hozza meg döntését, melyet nyilvánosan az iranyszentendre.hu weboldalon tesz közzé, valamint minden pályázó számára elektronikus úton is megküld. A beküldött pályaműveket a kiíró nem juttatja vissza a pályázóknak.

VII. Felhasználási szerződés/szerzői és felhasználói jogok

A Szentendre és Térsége TDM NKft. a pályázaton nyertes tervek szerzői jogainak tulajdonosaival felhasználási szerződést köt, az elnyert összeget a művek nyilvános megjelenéséért és egyéb a köztéri pályázat megvalósulásával kapcsolatos felhasználási módokért felhasználási díjként fizeti ki.

A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat. Ugyanakkor a pályázó a pályamű benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a projekt nyilvánosságát biztosítandó a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt és reprodukciókat nyomtatott, illetve elektronikus formában, korlátlan ideig felhasználja a pályázó nevének feltüntetése mellett.

VIII. Felhasználási díj folyósítása

A felhasználási díj kifizetése két részletben történik. Az első részlet (a teljes díj 85 %-a) a szerződéskötés után, legkésőbb 2017. május 1-ig, a második részlet (a teljes díj 15 %-a) a megvalósult mű lebontása után, a helyszín eredeti állapotának visszaállítását követő 15 napon belül kerül kifizetésre.

IX. A teljesítés ellenőrzése

A teljesítés ellenőrzése két alkalommal történik. A mű elhelyezésekor a zsűri két tagja összeveti a művet az elfogadott tervvel és a megkötött szerződésben szereplő paraméterekkel. A bontás után a Szentendre és Térsége TDM NKft. képviselője ellenőrzi, hogy a szerződésben szereplő határidőre megtörtént-e a helyszínen az eredeti állapot helyreállítása.

X. További információ

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon vagy személyesen munkaidőben, az alábbi elérhetőségeken biztosítunk.

Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft.
Email: tdm@szentendre.hu
Tel.: 0626/317-965 vagy 0626/317-966

Jelen pályázat Szentendre Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.