hirdetés
hirdetés

Turisztikai fejleszések indulnak Pakson és környékén

A római kort idéző játszóteret, fűszerkertet építenek a Paks melletti Lussoniumnál, a bölcskei Szent András kastély területén kelta emlékhely épül, és felújították a 19. századi műemlék kápolnáját is egy térségi turisztikai fejlesztés részeként.

hirdetés

A projekt paksi elemeinek megépítéséről a héten kötött szerződést a város önkormányzata a Soltút Kft.-vel. Kiszli László ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a Dunakömlődön található Lussonium területén egy római őrtoronyra emlékeztető játszóteret, mászóoszlopot, római harci szekérre hasonlító építményt, mérleghintát készítenek, emellett az ókorban is ismert növényekből fűszerkertet telepítenek. A dunai limes vonalán hajdan álló római őrtornyot bemutató helyen sétányt is kialakítanak közvilágítással, térburkolattal. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, 327 millió forintból megvalósítandó projekt egyik fő célja a kerékpáros turizmus fellendítése, ezért több helyen, így a Lussonium közelében kerékpártároló is épül. A paksi elemek ez év nyarára készülnek el.

A programban résztvevő Madocsán a Duna-partot fejlesztik, Bölcskén sonkaérlelőt és bormúzeumot hoz létre a helyi Bölcskei Haladás Alapítvány. A Bölcskéhez közeli Szentandráspusztán - szintén az európai uniós projekt támogatásával - már felújították a kastély kápolnáját. Belasics Edit, a kastély tulajdonosa elmondta: a romantikus stílusú Jézus Szíve kápolnát a kastély akkori tulajdonosa, a Nagy család építtette az 1890-es években. A most kicserélt ólomüvegablakokat Kegyes János üvegfestő készítette. Az 1830-as években klasszicista stílusban épült kastély területén 2015-ben tártak fel három kelta lakóházat, amelyeket a dokumentálás után visszatemettek. A régészeti lelőhelyet emlékhely jelzi majd: mivel a kelta kultúra fontos elemei a fémek és a tűz, egy nagy méretű, fém tűztálat állítanak fel a kastély kertjében - mondta a tulajdonos.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai