Turisztikai komplexum épül a Zemplénben

A Hegyközben, a Pálházi Állami Erdei Vasút végállomásánál, az egykori rostallói kulcsosház, valamint a korábbi kutatóház "újragondolásával" valósítja meg a Zemplén új turisztika komplexumát az Északerdő Zrt. - tájékoztatta az erdészeti társaság az MTI-t.

Közlésük szerint a társaság a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ, vagyis a RÖNK erdei iskolai és szálláshelyi szolgáltatásokat nyújt, interaktív erdei környezeti ismeretterjesztéssel egybekötve. A létesítmény tervezésekor kiemelt szempont volt, hogy a térségre jellemző építészeti stílusjegyek is megjelenjenek, így skanzenjelleggel mutassák be az észak-zempléni falvak régi épületeinek, udvarainak jellemző elemeit.

Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi kulcsosház újjáépítésével egy foglalkoztató és kiállítási épület, a Muflon Központ jön létre. Ez bemutatja a Zemplén élővilágát, az évszakokkal együtt változó erdőt. Ott kap helyet a jelenleg a Pálháza-Ipartelep kisvasúti megállónál található erdészeti, vadászati, természetvédelmi és erdei vasúti gyűjtemény. A kiállítótérben elhelyeznek egy magaslest, valamint erdei környezetet bemutató diorámákat, különféle interaktív elemeket. Lesz egy nyitott fedélszékkel rendelkező helyiség, ahol testközelből lehet megismerni az élővilágot. A kutatószoba alkalmas lesz különféle erdei iskolai foglalkozások lebonyolítására.

A fejlesztés részeként - a meglévő Páfrány tanösvény felújításával - létrejön az Uhu tanösvény, ami Magyarországon egyedülálló módon éjszaka is bejárható lesz, a tanösvény jelzései ugyanis fényvisszaverő festékkel készülnek, így a látogatók az éjszakai erdő hangjain keresztül a természet új, addig esetleg nem tapasztalt oldalát ismerhetik meg. A tervek szerint a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ 2021 tavaszára készülhet el. A beruházást az erdészeti cég a Téry Ödön-program keretében, költségvetési forrásból, 450 millió forintból valósítja meg.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.