Új budapesti városkoncepciókat mutattak be

Budapest Design-képletek címmel nyílt kiállítás a belvárosi Budapest Projekt Galériában. A fiatal alkotók által megálmodott tárlat Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésében valósult meg. 

2017. február 3-án, péntek délután Budapest Design-képletek címmel mutatták be a MOME hallgatóinak négy tervezési projektjét, amelyek különböző irányokból, de ugyanazt célozták: mindegyikben Budapest arculatának, fejlesztésének és a köztér használatának friss megközelítéseivel találkozhattak az érdeklődők.

Gyermekbarát városkoncepciók, tervezőgrafikai javaslatok, városi mobilalkalmazások és közhelyektől elrugaszkodó ajándéktárgyak mutatkoztak be a Budapest Projekt Galéria három szintjén. Akik ellátogattak a megnyitóra, a MOME hallgatóinak és oktatóinak olyan designfelvetéseivel találkozhattak, amelyeket korántsem tekinthetünk befejezettnek, hiszen izgalmasságuk éppen abban áll, hogy szabad teret engednek a továbbgondolásnak. Felvetések és ötletek, melyek alapján majd létrejöhet valami igazán egyedi és budapesti.

A kiállítást Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora és Schneider Ákos kurátor nyitotta meg.

„A design eszközét hívtuk segítségül Budapest jobb megértéséhez. A MOME és a főváros, illetve városarculati cége, a BVA arra vállalkozott, hogy kihasználva az egyetem és az önkormányzat közti együttműködés adta lehetőségeket, Budapestet teszi meg több egyetemi kurzus témájává. … Ha meg tudjuk szólítani a fiatalokat, akkor sokat teszünk a városért is, mert ezek az emberek, akiknek például a gondolataiból, ötleteiből ez a kiállítás nyílik, a jövőben is elkötelezett budapestiek lesznek, akik nem csak gondolkodnak a városról, hanem tesznek is érte.” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki megnyitó beszédében azt is kihangsúlyozta, hogy Budapest ereje a közösségben rejlik.

Fülöp József rektor szerint a fiatal alkotók úgy gondolják, hogy a város élő szövet, mely folyamatosan alakulóban van. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a változás egy folyamat, nem csupán újrakezdések és elszakadások sorozata, hanem szerves fejlődés. Egy város akkor képes adekvát módon felelni kortárs helyzetekre, ha mindeközben megőrzi arcát és jelentését. A kiállításon szereplő munkák éppen ezért nem csak előre, de vissza is tekintenek, és próbálnak válaszokat találni arra, hogy mit is jelenthet Budapest öröksége ma.

Schneider Ákos kurátor is pozitívan vélekedett köszöntőjében a kiállításról: "Örülök annak, hogy megmutathatjuk, a design nem műfaji lehatárolásokban gondolkodik, és a design világa egy kitűzőtől, egy egyszerű ötlettől vagy formai átirattól, egészen a komplex közösségalakító felvetésekig terjedhet. Úgy gondolom, a Design-képletek című tárlat bizonyítja, hogy erről a városvezetés is hasonlóképpen gondolkodik, és nagyon ígéretes a most létrejött párbeszédes helyzet a Fővárosi Önkormányzat és a fiatal tervezőgeneráció között."



A kiállítás Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésében valósul meg.

Kurátor: Schneider Ákos
Arculat: Vári János Hunor
Projektvezetők: Fehér Bori, Fogarasy Tamás, Orlai Balázs, Vargha Balázs

A kiállítás megtekinthető:
Budapest Projekt Galéria (1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.)
2017. február 25-ig látogatható. Nyitva tartás: kedd-szombat / 14.00-20.00 óra


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.