Újabb kerékpárutak a Dráva-töltésen

Befejeződött a Drávai kerékpárút Baranya megyei szakaszának kiépítése.

A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Hrvatske vode – Horvát vizek – horvát vízgazdálkodással foglalkozó szervezet által közösen megvalósult projekt keretében közel tíz kilométer hosszan épült ki, újult meg a Dráva menti töltések koronaburkolata, ami nem csak az árvizek elleni védekezést, de a kerékpáros turizmust is szolgálja a jövőben.

Napjainkban Magyarországon és Horvátországban is egyre többen indulnak útnak, ismerkednek meg a határterület természeti értékeivel, s keresik fel annak változatos tájait gyalogosan vagy kerékpárral.

A kerékpáros turizmus fejlődése nagymértékben függ a megfelelően kialakított úthálózattól. A közutak a jelentős gépjárműforgalom miatt nem teremtenek ideális feltételeket a kerékpárral közlekedőknek, erre lényegesen jobb lehetőséget kínálnak az árvízvédelmi töltéseken kialakított kerékpárutak.

E felismerés jegyében került sor a Dráva menti töltésszakasz koronaburkolatának felújítására, valamint új burkolattal történő ellátására. A beruházás keretében érintett szakasz a „Három Folyó Kerékpáros Túraútvonal” része, amely Ausztriából indul, Szlovénián keresztül éri el Magyarországot, ahol a Dráva és a Duna közötti részen a Dél-Baranyai-dombság lankáin halad.

A beruházás keretében magyar oldalon a Drávasztára és Révfalu közötti töltésszakaszon 3,2 kilométer hosszban a burkolat javítására került sor, míg a Felsőszentmárton és Szentborbás között közel 6,5 kilométeren új burkolat épült.

A horvát oldalon, két szakaszon összesen több mint 17 kilométernyi töltéskorona burkolatát újították fel. Az egyik a Duna-Dráva töltésen halad, s Eszéket köti össze a Kopácsi rét Természetvédelmi Területtel. A másik pedig a Duna mentén Darázstól a térség északi részén található horvát-magyar határ között húzódik.

Márk László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a projektzáró rendezvényen elmondta, hogy a magyar-horvát határvidéken a természeti értékek megőrzését is nagyban befolyásolja a kerékpáros közlekedés, a kerékpáros úthálózatok fejlesztése. Szólt arról is, a javuló feltételek a biztonságos közlekedés mellett segítik az egészséges életmód kialakítását, a környezetbarát közlekedés elterjedését.

A fejlesztések a Hungary-Croatia IPA Cross-border Co-operation Programme 2007-2013 keretein belül valósultak meg.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.