Vidd az árut, fizess később!

Mostantól később is kifizethetik vásárlásaikat a magyar cégek.

Ingyen kaphatnak 30 vagy akár 60 napos fizetési határidőt a magyar vállalatok, ami a jövőben segítheti őket likviditásuk javításában és a késedelmes fizetések elkerülésében. Magyarország első BNPL szolgáltatása, a PastPay.io zökkenőmentes fizetési folyamatot biztosít az üzleti ügyfelek számára, miközben a kereskedői oldal is jól jár, hiszen bizonyítottan nő a vásárlók átlagos kosárértéke. A cég által végzett reprezentatív kutatás szerint jelentős is a kereslet az innováció iránt: a magyar vállalkozók több mint kétharmada igényelne egy ilyen halasztott fizetési megoldást.
A BNPL, azaz a „Buy now Pay later” konstrukciók az Amerikai Egyesült Államokban indultak hódító útjukra néhány évtizeddel ezelőtt. A mozgalom részben a hitelkártya konstrukciók kiváltásából táplálkozott, az ötletgazdák ugyanis szerettek volna egy rejtett költségek nélkül, átlátható és minden korábbinál kényelmesebb késleltetett fizetési megoldást átültetni a gyakorlatba. Ez olyannyira jól sikerült, hogy mostanáig az amerikai lakosság közel 60 százaléka vett már igénybe BNPL szolgáltatást.

Berényi Benjamin, PastPay.io társalapítója közölte, a halasztott fizetés B2C adaptációja Nyugat-Európában, sőt már Csehországban és Lengyelországban is igen magas, cégük viszont felismerte, hogy B2B üzleti modellben is legalább ekkora igény mutatkozik erre.

Rávilágított arra is, hogy ezzel a kereskedői oldal is jól jár, hiszen a BNPL konstrukciók megléte bizonyítottan növeli a vásárlók átlagos kosárértékét és csökkenti a lepattanási rátát. Vagyis a kedvező feltételek mellett a többség többet költ és többször. A PastPay átlagosan 60 százalékkal magasabb kosárértékkel, 80 százalékkal alacsonyabb kosárelhagyási rátával és 40 százalékkal magasabb konverziós rátával kecsegteti a célba vett webshopokat.

Attól pedig nem kell aggódniuk többé, hogy az ügyfél késve fizet, ugyanis a kereskedők a vásárlási folyamat lezárultát követően azonnal megkapják az adott összeget a PastPay-től.

Réti Bálint, az MNB által felügyelt pénzügyi vállalkozás másik társalapítója a technikai részletekről szólva elmondta, a fizetési megoldást organikusan integrálják az online kereskedők checkout folyamatába. A vállalati vásárló adószámát a rendszeren keresztül kapják meg, majd lefuttatnak egy kockázatértékelést első körben arról, hogy kaphat-e pénzt, második körben pedig arról, hogy mekkora összegben. A teljes folyamat valós időben, néhány másodperc alatt fut le, ha jóváhagyásra kerül a tranzakció, akkor pár kattintással már rendelhet is a vevő, és meghosszabbításra kerül a fizetési határideje 30 vagy akár 60 nappal, amit lejáratkor átutalással tud rendezni.


Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.